Csanády Sándornak
Csanády Sándornak
Baraccone di Collegno, 1876. október 15.
Tisztelt Barátom!*
Csanády Sándornak. K. F.
Mély megilletődéssel értesültem a rettenetes csapás felől, mely Önnek házi boldogságát, családi életét szétdúlta.
Ismerem az ily csapás súlyát. Hosszu évek multak el, mióta az fejemre lecsapott. S a hosszu évek nekem nem hoztak vigasztalást. A seb úgy sajog most is, mintha tegnap ütötték volna. És fog sajogni, míg szivem dobog.
Én hát saját keblemben hordom az Ön fájdalmának mértékét.
Boldogok, a kik hisznek, mert ily fájdalmakra csak a hit adhat enyhitést, a tudomány nem, az élet nem s még a baráti részvét sem, magok az időnek balzsamújjai is csak behegeszthetik a sebet, de meg nem gyógyíthatják.
Én nem tudok Önnek a vigasztalás hangján szólani. De lelkem szükségletének teszek eleget, midőn megmondom Önnek, hogy részt veszek fájdalmában, mint őszintébben senki sem vehet.
Találjon Ön férfias keblében erőt, azt a szeretet, melynek tárgyát Önnek karjai közül a halál kiragadta, átvinni ama másik szeretettjére, mely beteg bár, de még nem halt meg: a hazára. Keresse, s óhajtom, találja Ön a szeretett betegnek ápolásában azt az erkölcsi nyugalmat, mely a becsületesen teljesített kötelesség nyomában jár. S legyen Önnek megadva az áldás, hogy a beteg haza felgyógyulásában találja fel a polgár a boldogságot, melyet az ember elvesztett.
Fogadja Ön baráti részvétem mellé szives nagyrabecsülésemet.
Kossuth.
