Barta Ferencznek

Full text search

Barta Ferencznek
Collegno (al Baraccone), 1877. márczius 17.
Tisztelt Polgármester Úr!*
* Barta Ferencznek, Czegléd város polgármesterének, K. F.
A fényképész késedelme miatt csak most válthatom be a czeglédi küldöttség kedves emlékü látogatásakor tett igéretemet.
Mai napon vasuton elszállítottam tisztelt Polgármester Úrra czímezve egy szekrénykét 115 arczképpel, a kapott névjegyzékek nyomán mindeniket a küldöttség és hozzácsatlakozottak egy-egy tagjának nevével s aláirásommal ellátva.
102 példány Czeglédre szól, 10 Nagy-Körösre, 2 Abonyra s egy Kállay Ákos úrnak, kinek lakását nem tudom, annálfogva ennek is átküldésére, mint szinte a többieknek kézhez juttatására, tisztelt Polgármester Urat, mint a küldöttség vezérét, bátorkodom alázattal megkérni.
Simonyi Ernő úr már megkapta a maga példányát, a Chorin Zsigmond úrét átadásul egyenesen Pestre küldöm.
Méltóztassanak a fényképeket szivesen fogadni, emlékül öreg hű szolgájoktól, a ki, a míg csak élek, mindig hálás megilletődéssel fogok emlékezni a szeretet és bizalom megható nyilatkozatára, melylyel viszontagságos életem végalkonyát megtisztelni méltóztattak.
S ha a megpróbáltatások napjaiban, melyek még a sokat hányatott hazára várnak s csak éppen most is készülőben vannak, néha-néha a baracconei remete arczmására találják vetni tekintetüket, jusson eszükbe annak jelszava is: »törhet, de nem hajlik«.
Jusson eszükbe, mert a polgárok a haza életvárának őrei s mert bár az egyén törhet, ha nem hajlik, de nemzet csak úgy lehet biztosítva a halálos törés ellen, ha sem erőszak nyomása, sem ármány csavargatásai miatt nem hajlik meg odáig, hogy akár jogait feladja, akár életfeltételeit elalkudja.
Higyjünk önmagunkban.
A hit idvezít, ha munkával karöltve jár.
De öngyilkos nemzet számára nincs feltámadás. Tartsanak meg jóindulatukban, melyet rokonérzelemmel viszonozni soha meg nem szünök.
Fogadja, Polgármester Úr, nagyrabecsülésemet s barátságos üdvözletemet.
Kossuth Lajos.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit