Kossuth – Földváry Károlynak.

Full text search

Kossuth – Földváry Károlynak.
Flórencz, Hôtel New-York, 1866. julius 2.
1. Hadügyminiszter úr beleegyezett, hogy a legiót illető részletügyeknek gyorsabb elintézhetése tekintetéből Telkessy ezredes urat bizzam meg a magyar segélysereg érdekeinek személyes értekezés útján a miniszteriumnál képviselésével s miniszteri intézkedést kivánandó ügyeinek előmozdításával.
Miről is azon kéréssel értesítem parancsnok urat, hogy a mi felterjesztéseket teend hivatalos úton a hadügyminiszteriumhoz, azokról Telkessy ezredes urat legyen szives értesíteni, miszerint az elintézést sürgethesse. Ha pedig a legio érdekében valami kivánni valója fordul elé, a minek hivatalos levelezés útjáni kieszközlése idővesztéssel jár, mi a jelen körülmények közt bajt és akadékot okozhat, kivált ha a legio összpontosítása s felebb hozatala eszközlésbe vétetik, azon kivánatról siessen Telkessy ezredes urat értesíteni, miszerint teljesítésöket szóval eszközölhesse.
Ezen intézkedéstől annál inkább lehet kedvező sikert reménylenünk, mivel hadügyminiszter úrtól úgy tudom, hogy a miniszteriumban valaki, alkalmasint Gibbone altábornagy, lesz a magyar segélysereg ügyeinek részletekbeni intézésével megbízva, – s igy sok dolog lesz szóval könynyen elintézhető, a mi levelezés útján sok időbe kerülne.
Igen kivánatosnak tartom, hogy Telkessy ezredes úr a legio álladékáról s minden olynemű körülményről értesitve legyen, melynek alkalmilag megemlítése a kormánynak seregünk iránti jóindulatát növelheti, egyszersmind a nevezett ezredes úrnak lehetővé teheti mindazon felvilágosításokat megadni, melyek tőle megkivántathatnak.
2. Újabban igéretét birom hadügyminiszter úrnak, hogy a legiónak összpontosítása végett, mint szinte a végett is, hogy addig is, míg a tábori fővezérségtől a táborba szállás iránti engedelem megérkeznék, a legio törzse s gyalogsága Anconába, a lovasság pedig Sinigagliába utasíttassék.
3. A normativ szabályokhoz hozzátétetett, hogy, mihelyt csak a szükséges elemek meglesznek, egy üteg tüzérség is alakitásba vétessék, habár még a két-zászlóalj gyalog s két század huszár nem lesz is completirozva. Ha látja, Ezredes Úr, hogy ily elemekkel rendelkezhetik, nyomban tehet iránta a hadügyminiszteriumhoz jelentést s meg fogja kapni a tüzérség alakítására az engedelmet.
4. Hihetőleg már eddig útnak indíttatott a rendelet, hogy Ezredes Úr egy tisztet, pár altisztet s közharczost indítson a tábor felé a magyar foglyok átvételére, ha akadnak.
Nagyon ajánlom a gondos megválasztást, hogy ezek ott katonás külsejök által is jó benyomást tehessenek. Kivánatos, hogy a tiszt decorált s az altisztek s legénység pedig honvédérmes legyen.
Eljárásukban az legyen a szabály, hogy, a mint hadi foglyok tétetnek, a magyarok rögtön elválasztassanak a más nemzetbeliektől, külön depôtba tétessenek, s a mint csak lehet, minden hosszú kérdezősködés nélkül a legióhoz küldessenek.
5. A normativ szabályok tetemes kedvezéseket biztositanak harczosaink számára. Ez okból jónak látja hadügyminiszter úr, hogy, a mint a királyi helytartó által aláirva s királyi decretum alakjában kihirdetve lesznek, magyarra is lefordíttassanak s kinyomassanak. – Ez iránt megtettem a szükséges intézkedéseket.
Holnap, legfölebb holnapután elutazom innen. Kérem Ezredes Urat, intézze leveleit további értesítésig
Turini adressemre: 22. Via d’Angennes.
Szives hazafiúi tisztelettel s őszinte barátsággal
Kossuth.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit