Ismeretlen czímzettnek
Ismeretlen czímzettnek
22. Via dei Mille. Turin, 1886. szeptember 3.
Tisztelt Uram!*
* Czímzet nem volt megállapítható. K. F.
Ki nem mondhatom, hogy mennyire fájdalmasan lepett meg a váratlan gyászjelentés, mely az Ön nagyreményü derék fia kora halálát hirül hozá. Én is atya vagyok; én is elvesztettem egykoron egy gyermekemet, ki családi életem öröme, házam dísze vala. Sok év folyt le azóta s a veszteség sebe még mindig sajog; az idő balzsamos írjai sem voltak képesek azt behegeszteni. Hát én tudom, mit kell Önnek, mit kell az anyának érezni a rettenetes csapás alatt, mely Önökre nehezült; és szemem könybe lábad, a mint arra a szerencsétlen fiatal özvegyre s arra az árva csecsemőre gondolok, kinek életétől a sors az atyai szeretet napsugarát örökre elvonta, még mielőtt melegének áldását öntudatosan élvezhetné. Szeretném Önöket vigasztalni, de isten látja lelkemet, nem tudom. Keressenek – óhajtom: találjanak – vigaszt abban a gyermekben, kit az elhunyt Önökre hagyott, hogy legyen kire átvinniök a szülői szeretet boldogító érzelmét, melyre ott, a hol semmi nem bánt, a hol semmi nem fáj, neki, az elköltözöttnek, már nincs szüksége; és legyen Önöknek kárpótlásul a veszteségért, melyet szenvednek, megadva, hogy egy hosszu, hosszu életen át unokájukban találhassák fel azt a szülői boldogságot, melyet fiokban élvezniök csak oly rövid ideig engedtetett. Arról pedig legyenek meggyőződve, hogy a sokak közt, kik bánatukban részvéttel osztoznak, melegebb érzéssel senki sem osztozhatik, mint én osztozom. Ennek zálogául nyujtom Ön felé, tisztelt Uram! megilletődött szivvel a távolból baráti kézszoritásra jobbomat.
Kossuth Lajos.
