Még egy szó a sz. kir. városokról.*
Még egy szó a sz. kir. városokról.*
Az 1842-iki »Pesti Hirlap« 165-ik számából. K. F.
Midőn azt mondók, hogy a városi szerkezet reformjára nézve helyeseljük, de nem elégeljük, mit Szabadka városa javal, egy alapeszme lebegett szemeink előtt, mely e tárgyróli fejtegetéseink végirányának tengelyét tevé. És pedig ha eszünkbe jut, hogy a miket úgy jelöltünk ki, mint a kir. városok országgyűlési állása emelésének postulatalmait, magoknak a kir. városoknak köréből is határozott ellenzéssel teljességgel nem, hanem inkább pártolással, forróbbal innen, langyosabbal amonnan, de pártolással találkoztanak s csak éppen azon egynek, mit mi alapeszmének tartunk, még csak taglalása is maiglan mintegy szándékosan mellőztetett: e mellőzésen nem lehetne nem csudálkoznunk, ha nem tudnók, hogy gyönge szózatunk a többiek iránt már egy rég alakult közvéleménynek tolmácsa volt; e pontban pedig csak igénytelen magánvélemény. De mi örvendünk e különbségnek. Egy újabb jel az, hogy a közvélemény már erősödik s gyámola nélkül elhangzik a szó, mint a szélvészben el a sóhajtás, közvélmény! te ifju óriás! légy üdvezülve fölserdültödben; ujjad a nemzet óra-mutatója, a népéletnek ütere te vagy. Nőj, erősödjél tenmagad által tenmagadban; ihlessen a nemzetiség religiója, szivedben verjen érczakarat, üljön szemedben az őszült kornak életbölcsessége s a tapasztalás, de tudj akarni s tenni, mit akarsz, hőn, lelkesülten mintegy ifju; mert a tekintély ideje lejárt. Nemzetet állandón dicsővé s boldoggá csak önmaga tesz. Mit más nyujt, az csak szappanbuborék. Játéknak szép, de gyermeknek való, vagy ha több, mint az, úgy gyámi kegy, de kinek gyámja van, az még kiskoru. – – – Nőj, erősödjél ifju óriás! légy hű támasza királyod székének, szilárd, dönthetlen, mint egy sziklahegy; a királyi szék erőd magköve, s viszont ki neked állná utadat, a ki nem hagyna nőni, fejleni, az a királyi díszt és hatalmat oly rideg magas székre ültetné, hol ha szélvészek üvöltik körül, nincs baráti kar, mely a szédelgéstől óvhassa. De ha a fejlődő közvéleményt hűség s törvényszerüség kisérik, előbb vagy utóbb lábánál törik a balitélet, ármány, haszonvágy s a szakadozott osztályérdekeknek nemzetellenes csábja, fegyvere.
E szavakban talán némi homály van. Lehet, hogy van s ha van, azt körülmények okozók. Elég, hogy a közvéleménybe egy kis bizalmat szeretnénk önteni önmaga s erkölcsi ereje iránt, miszerint az országgyűlés közeledtével feltünedező machinatiók, a sötétben kullogó ármány s az értelemhiányt eszközül használni nem piruló rosszakarat ellenébe az önérzet erkölcsi erejét s az igazság védpaizsát állítsa föl, azon erkölcsi erőt, mely meggyőzethetik, de le nem győzethetik, sőt – mint Antaeus – minden bukásból új erőt merít.
Tehát – a mint mondánk – örültünk a különbségnek, hogy míg magánvéleményünk elfelejteték, a közvélemény igényei még a kir. városok jogát monopolizáló testületekben is elfogadásra találtanak. Azonban a jószándéku vélemény, ha okokkal támogatható, megérdemli talán, hogy ismételve megkisértenők, ha nem nyerhet-e közvéleményt?
A dolog a körül forog, hogy mi a kir. városokban nemcsak az országgyülési követeket kivánjuk az egész polgárság egyenes befolyásával választatni, hanem egy választott polgár-testület is, mely a most úgynevezett választópolgárságnál sokkal számosabb tagokból állva s a polgárok összessége által választva, a várost minden ügyekben törvényhatóságilag képviselje, mint ilyen, egészen az legyen a városokban, mi a közgyülés a megyékben, úgy hogy a városi tanács, vagyis a végrehajtó tisztviselők testülete, ne álljon mint önálló külön hatalom a képviselő polgár-testület ellenében, hanem legyen annak egészítő, de határozatiból függő része, ép úgy, mint a megyékben a tisztviselők egészítő részei a közgyülésnek, de határozatitól függenek. Szabadka városa, melyben városaink közt a haladási irányu elem szószólóját tiszteljük, midőn nevezetes körlevelében a választási jognak a polgárságra kiterjesztéséről kedvezőleg szól, más részről ekként nyilatkozik: »a polgárságnak a köztanácskozásokbani részvéte s így a legújabb megyei példák szerint az anyagi erőnek az értelmiség fölibe helyezése a városoktól nem kivántatik, de hogy nem is kivántatik, mutatja az újabb kor azon törekvése, miszerint alkotmányunkat képviseleti rendszerré átalakítani törekszik.«
Ez iránt szükséges az eszmékkel tisztába jönnünk. Nekünk úgy látszik, hogy vagy egyetért velünk. ns. Szabadka városa a képviselőgyülésre nézve s ekkor e nyilatkozata homályos; vagy egyet nem ért s ekkor okaiban nincs szabatosság, mert dolgokat veszen egyértelmünek, melyek egymástól végetlenül különböznek. Ugyanis a polgárságnak köztanácskozásokbani részvétet óhajtani korántsem tesz annyit, mint az anyagi erőt az értelmiség fölibe helyezni, sőt jó rendezés mellett nézetünk szerint ép ellenkezőt; mi utáljuk az utóbbit teljes lelkünkből, ámde az elsőt forrón óhajtjuk s ez óhajtásunk a képviseleti rendszerré alakulás irányával nemcsak nem ellenkezik, sőt annak egyenes postulatuma. Ha tehát Szabadka városa oly értelemben tette e nyilatkozást, hogy a közdolgok feletti tanácskozásokra a polgárságnak egész tömege össze ne csődíttessék, úgy vele tökéletesen egyetértünk; mert az anyagi erőt értelmiség fölibe helyezve látni nem szeretnők; de ha úgy vélekednék, hogy a közdolgokat jövendőben is csak a tanács intézze, a választott község befolyása legfölebb nemleges és ellenőrző; a polgárság pedig a közdolgokbani részvéttől tovább is kirekesztve maradjon; úgy vele egyet nem érthetünk s ép azért nem, mivel a képviseleti rendszerré alakulás korunk irányához tartozik. Városi polgárgyüléseket kivánunk tehát, melyekben képviselők üljenek az egész polgárság által elégé számosan választandók, hogy megvesztegetésen, csábon és félelmen felülemelkedve, a közügyeket intézhessék. Okaink e következők:
A státuséletben minden intézkedés lényegesen hibás és eltévesztett, mely akármely institutiót rideg, magános elkülönözésben veszen föl, nem pedig az egész státustestteli összhangzás szempontjából. Egy harmonikus egésznek kell a közállományt tekinteni, egy óramünek, mely tökéletes csupán úgy lehet, ha kerekei egymásba vágnak. No már tagadni nem lehet, hogy a municipális közéletrendszer, melynek typusa leginkább megyei szerkezetünkben van kifejezve, hogy ezen municzipális közéletrendszer az, miben a magyar közállománynak szive ver. Ez nemzetiségünk potenczirozott müködésének tényezője, ez az, miáltal nálunk (ha szabad francziás kifejezéssel élnünk) a charta valósággá lesz. A mi tehát honunkban ezzel összhangzásban nincs, az egy divergens idegen elem, egy rideg institutio, mely az egésznek lánczolatában sem szem, sem horog. Kérdjük mi: mit tesz Magyarhonban alkotmányos polgárnak lenni? Felelet: részesnek lenni a »semmit rólunk nélkülünk« jogban. E szerint a magyar nemes magát a szó legteljesebb értelmében alkotmányos polgárnak méltán vallhatja; s mi teszi azzá? A megyei szerkezet; mert ott találja fel a »semmit róla nélküle« jognak emeltyüjét. Ezzel az ő alkotmányossága valóság, különben volna »papiros-áldás, irott malaszt.« Már most kérdezzük: alkotmányos polgár-e hazánkban a városi polgárság, vagy nem? Elméletileg »igen«-t felelünk, mert meg van írva, hogy a városok negyedik rend; de gyakorlatilag »nem«-et kell mondanunk, mert nincs hely, nincs mód, hol és mely által a városi polgár a »semmit rólunk nélkülünk« jog gyakorlatában részesülhetne. Ő reá nézve tehát az alkotmány papiros-áldás, irott malaszt. Tegyük valósággá; ha reformálunk, ne mystifikáljuk őt, ne magunkat. Valósággá pedig csak úgy lesz, hahogy a »semmit róla nélküle« jognak részesévé lesz, ennek részesévé pedig a magyar alkotmányos közélet-rendszerrel egybehangzólag csak úgy lehet, ha oly hatóságu gyüléseket kap, minővel bir a nemesség a vármegyékben. Különben az ő alkotmányossága kártyavár marad s légalkotmány. Pedig kirekeszteni valakit az alkotmányos élet áldásaiból csak igazságtalanság, de szinleg befogadva, üres puszta hanggal mystifikálni nemcsak igazságtalanság, hanem még guny is. Istenért! ugyan miben áll most honunkban a városi polgár alkotmányossága? Talán abban, hogy vámot nem fizet? Vagy abban, hogy subsidiumot is fizet? Vagy hogy sátorosünnepeken egyenruhában izzad, vagy didereg? Vagy talán abban, hogy nem maga választja tisztviselőit, kik neki nem tisztviselői, hanem kényurai, s kik viszont követeket küldenek az országgyülésre, az ő alkotmányosság, az ő választási joga ellen szavazandókat? Mi többet nem tudunk, hacsak valaki azt nem mondaná, hogy a városi polgárságot a lőcsei fordítás szerinti jobbak s méltóságosabbak törvényesen képviselik. Ám hiszen legyen kinek-kinek ő hite szerint; de nem hiszszük, hogy a polgárság, ha, kérelmi jogát gyakorolni akarná – miként már a mult országgyülésen a zsidók is gyakorolták – – ezen képviselet iránt igen nagy rokonszenvet tanusítana. A városi polgárgyüléseket tehát a polgárok alkotmányosságának tekintete kivánja meg. Ehhez nyomban egy más tekintet is csatlakozik. Ugyanis ha még nem enyhülne felettünk a régi átok, miszerint inkább szeretjük a szabadságokat, ha továbbá is inkább kevélyek maradunk, hogy a civilisatio által kinevettessünk, mint egybeforrva erősödnénk, hogy tiszteltessünk: meglehet, a szükkeblüség, balgaság, rövidlátás és rosszakarat egy ideig még erősek lesznek akadályozni, hogy kik az alkotmány sánczain kivül veszteglenek juhtürelemmel, azok be ne foglaltassanak; de arról már csakugyan jót mernénk állani még azoknak is, kik szüz magyar vállak adójárom stb. emlegetésével a köznemesség együgyüségét ezuttal bővebben még nem jellemezendő czélzataik vak eszközévé alacsonyítani nem pirulnának, vagy a progressivus irányt lélekvásárlás és babona által regressivussá változtathatni remélnék; jót mernénk – mondám – állani, hogy ha nem vehetjük is be alkotmányunk sánczaiba, a ki kivül van, de kilökniök bizony nem sikerülend azt, ki már benn van. Alkalmazzuk ezt a kir. városokra. Az assimilatio, osztályzatok egybeforrása, nemzeti egység, igazság s jó rend egyiránt sürgetik, hogy a kir. városok szerkezete akként rendeztessék, miszerint a városi lakosok között törvényhatósági tekintetben különbség ne legyen, no már kérdezzük: ki kivánhatná, vagy ha kivánná, ki remélhetné a magyar nemességtől, mely alkotmányos állását a »semmit rólunk nélkülünk« jog, tettleges gyakorlatában találja, hogy ez alkotmányosságból kivetkőzve, magát oly hatóságnak vesse alá, mely mindenben róla nélküle rendelkeznék? Meg kell vallanunk, hogy bár hő barátai az osztálykülönbségnélküli nemzetegységnek, bár a territoriális biró hatóság elvének teljes lélekkel hódolunk, de oly alávetésre, mely alkotmányos jogainkból kivetkőztetne, egyáltalában rá nem állanánk. Egységet Uraim! egységet s az osztályzatok egybeforrássát!! mondjuk ezerszer; de egységet jogban és szabadságban, nem szolgaságban. Valósitani kell tehát a »semmit rólunk nélkülünk« jogot, a nemességre nézve a kir. városokban is, különben magát a városi hatóságnak józanul alája nem vetheti. E valósítás pedig, az institutiók harmóniájának igényeit szem előtt tarta, csak a megyei gyülésekhez hatósági tekintetben hasonló városi gyülések behozatalával eszközöltethetik. És ennyiben mi a polgárságnak a köztanácskozásokban igenis részvétet óhajtunk; e részben tehát a szabadkai körlevéllel egyet nem értünk, de igenis egyetértünk abban, hogy az anyagi erő az értelmiség fölibe ne helyeztessék e köztanácskozásokbani részvétnek tehát nem az ezerekre menő polgártömegnek személyszerinti összecsődítésével, hanem mindnyájok által kellő számban, szabadon, de nem örökre választandó képviselők által kellene gyakoroltatni; mert, ismét igaza van Szabadkának, hogy az ujabb kor képviseleti rendszer felé törekszik.
Polgári institutio (minthogy emberi mű) előre nem láthatott minden conjuncturának meg nem felelhet; legtökéletesebb az, melyben az eredeti rendeltetés megtartása mellett elég erő van a fejlődő körülményekhez idomulni. Eredeti rendeltetés megyei szerkezetünkben a »semmit rólunk nélkülünk« elvet valósítani s ezt minden conjuncturák között sértetlenül meg is kell tartania, de ha majd (mit Isten adjon minél hamarabb! különben talán majd későn lenne) az alkotmány sánczai között nem privilegiált osztályok, hanem egy egész nép s nemzet leend, a megyei szerkezet, említett rendeltetésének valósítására, többé ősnépgyülési typusát meg nem tarthatja, hanem képviseleti rendszerré kell alakulnia; mert például Bácsnak 500.000 lakosa csak nem gyülhet össze fejenkint tanácskozásra.
Midőn azon thesist legelőször felállítottuk, hogy a megyegyűléseknek ősnépgyülési (primäre Versammlung) typusok van, sokan azt mondák: nincs igazunk; mert a megyegyülésekben nem a nép, hanem csak egy kiváltságolt osztály vesz részt. Fájdalom! igaz; de nem kell felejteni, hogy a megyei szerkezet egyidős országunk szerkezetével; kezdetben pedig az, a mi most privilegiált osztály, egész nemzet volt. A magyar alkotmánynak históriai eredete szorosan democratiai természetü; nem ismert az nemest, hanem ismert szabad magyart és minden magyar, kit gyávasága szolgává nem tőn, szabad vala s mint ilyen, az alkotmány részese. Ekkor alakult a megyei szerkezet is határozottan ősnépgyülési typusban; innen eredett azon democratiai jogegyenlőség, mely a nemesség körében maiglan fennmaradott. És mivel a megyei gyülések képviseleti rendszerré még át nem alakultak, nem lehet mást mondani, mint azt, hogy ősnépgyülési typusuk maiglan is meg van, természetesen históriai s nem jogtudományi, sem státustani értelemben; mert egyike vagyunk azoknak, kik nemzeti szerencsétlenségnek tartják, hogy nemzetnek magát még most is csak a nemesség nevezheti; hiszünk Istenben, ez másként leszen, különben öngyilkolás várna nemzetünkre; s ha másként leszen, a megyei szerkezetnek is képviseleti rendszerré kellend alakulnia. És ime itt van a horogkapocs, mely által a kir. varosokat mindazon súlylyal, melylyel a városok másutt a szabadság s civilisatio mérlegébe nehézkednek, közállományunk óramüvébe egy harmonikus kerék gyanánt beilleszthetjük. Eddig idegen elemek valának alkotmányunk szerkezetében; idomítsuk őket a »semmit rólunk nélkülünk« elvnek polgárgyülések általi valósításával magyar alkotmányos municipiumokká de adjunk e gyüléseknek szorosan képviseleti alakot s ezáltal nemcsak a városokat tettük idegen elemekből nemzeti alkotmányos tényezőkké, hanem a megyéknek azon fejleményét is előkészítők, mely nélkül nincs nemzeti egység s így nincsen erő, nincsen idvesség.
