266. Debrecen, 1849 február 17. Szemere Bertalan lelkesítő röplapja a huszárságról Kossuth kísérő soraival.
266.
Debrecen, 1849 február 17.
Szemere Bertalan lelkesítő röplapja a huszárságról Kossuth kísérő soraival.
Debrecen, 1849 február 17.
Szemere Bertalan lelkesítő röplapja a huszárságról Kossuth kísérő soraival.
A huszár.
Hacsak hallom e nevet, lelkem emelkedik édes érzéssel.
A huszár nevezet nemcsak hazánkban, de egész Európában, sőt egész világon egyértelmű a vitéz, a hős nevezettel. A huszárnak híre tovább elrepült mint országunknak s nemzetünknek híre; Napoleon csodálta, a törökök és arabsok meghajolnak hallattára keresztbe vetett kezekkel.
A huszár örököse apáink lovaglásbeli ügyességének. Ha a huszár repül, a szél nem bír futni utána, sír és süvölt szégyenében.
A huszár örököse apáink vitéz bátorságának. Egy huszár tíz ellenséget még kevesel, húsznak ellene vág, a félelmet nem ismeri, borral és dicsőséggel él, a halált párnának tekinti, mellyen aludni fog, míg a feltámadási trombita ismét felkölti.
A huszár, ha béke van, bajuszát, lovát és kedvesét simogatja, de a békében maga is, lova is megőszül. Mint az oroszlán a rengetegben s pusztákon, a huszár csak a harczban él, csak ott él ő, nótája az álgyu dörgése, öröme a kardnak pengése, s minthogy számolni írásból nem tanult, bab helyett levágott fejekkel számolgatja ki a mit tudni akar.
A huszár egy gyönyörű virágszál, melly az elhúnyt magyar hősök sírjából kelt ki. Ha akarjuk ismerni, milyen volt a szittya faj, a deli huszárokon legeltessük szemeinket. Ha csúnya is, szép a huszár, mint a rózsa. Ha kicsiny is, erős mint a tölgy dereka. Jókedvű s pajzán, ha játszik is, ha harczol is, ha káromkodik is, – illyen a huszár.
A korcsmáros is örömestebb ád bort a huszárnak, miért ? mert huszár. A leány is szivesebben ád csókot a huszárnak, miért? mert huszár. Még a boltos is hosszabbra méri neki a pántlikát, miért? mert huszár.
S miért olly kevély a huszár? mert vitéz. S ha vitéz, jól teszi, hogy kevély, ritka ember vitéz most Magyarországban.
Oh huszár, huszár! te vagy a magyar szemefénye.
Az Isten téged innepnap teremtett. Az angyalok énekeltek születésedkor. Már bölcsőd felett babérkoszorú lebegett, – bár nem látta anyád, ott lebegett az.
Magyarország szabadsága s a magyar nemzet elveszhet, de míg egy huszár él, addig bízom. Ha meghalt az utolsó is, akkor végünk van.
A hol tehát huszárt látok, szívesen fogok kezet vele, övé utolsó ingem, utolsó pohár borom, az utolsó áldás is, melly a lélekkel belőlem kiszakad.
Nem adom azt se gyermekemnek, se anyámnak, se testvéremnek, – egy huszárnak adom.
A régi magyar vitézség a huszárban született újra.
A hazát a huszár karja és példája menti meg.
Ha tehetném, minden huszárnak egy kastélyt s lovának egy palotát vennék, a harcz után ott élnének ketten bőségben, fényben, békében.
A huszárélet a híres és vitéz élet.
Azt mondta egy tudós ember, hogy halál után az égen mindenik egy csillaggá változik.
Be szép a huszár élete, be szép a huszár halála!
Szemere B.
A honvédelmi bizottmány teljes lélekből osztozik azon érzelmekben, miket Szemere kormánybiztos, s bizottmányi tag a fentebbi sorokban, kifejezett.
Az ország kormánya a vitéz huszárt nemzetünk dicsőségének, hazánk oszlopának vallja.
Ezen érzelmét kívánta a kormány nyilvánítani, midőn a fentebbi sorokat kinyomatni s a vitéz huszárok közt szétosztani rendelé.
Az ország kormánya Isten és világ előtt kijelenti, miként, ha a magyar nemzet bajnok hadseregeinek hazafiúi hűsége s rettenthetlen vitézsége által meg lesz mentve az enyészettől és szolgaságtól szegény szenvedő hazánk: a nemzet nem ismerhetend szentebb kötelességet, mint tettel leróni a háladatosság adóját, mellyel hű és vitéz védelmezőinek tartozik.
És a magyar huszár neve világszerte egyenlő leszen a becsület és dicsőség nevével.
Az első szó, mellyre a magyar anya gyermekét tanítandja, az leszen, hogy tanulja áldani a huszár nevét.
És a huszár név áldott leszen, míg egy magyar él.
És ha eléljük a szabadságharcz nehéz napjait, – a becsületes béke, és jólét ölében azon magasztos érzettel fog megpihenni a vitéz huszár, hogy ő dísze volt azon hadseregnek, melly édes hazánkat szabaddá, s szabadság által boldoggá tette.
Magyarok Istene! áld meg a hű, a vitéz huszárt!
Kelt Debreczenben, febr. 17-kén, 1849.
A honvédelmi bizottmány nevében
Kossuth Lajos elnök
Kossuth Lajos elnök
Egykorú nyomtatvány. O. Lt. 1848/49-i nyomtatványok.
A Közlöny február 18-i számában Szemere fenti sorai Kossuth kísérősorainak elhagyásával, az OHB következő nyilatkozata kiséretében jelentek meg:
A honvédelmi bizottmány teljesen egyetértvén Szemere Bertalan országos főbiztos úrnak ezen iratában kifejezett nézeteivel, az iratot több ezer példányban a huszárok közt kiosztani, és nyilvánosan felolvastatni rendeli, azon hozzáadással, hogy ha a haza szabadságát és békéjét sikerülend kivívnunk, a nemzet minden bizonnyal hálás leend vitéz harczosai iránt.
Debreczen, febr. 16. 1849.
A honvédelmi bizottmány.
Közlöny, február 18.
