d) A berettyóújfalusi térparancsnokságnak, az elrejtett fegyverek beszedéséről:

Full text search

d) A berettyóújfalusi térparancsnokságnak, az elrejtett fegyverek beszedéséről:
F. hó. 18-káról feljelentvén a térparancsnokság, miszerint az Erdélyből visszajött Bihar megyei Sárrét járásbeli nemzetőrségnél több haszonvehető lőfegyverek, mellyekből eddigelé 7 darabot által is vett, hevernének veszteg, sőt állítólag Keresztes, Told, Peterd, Péterszeg, Furta, Zsáka, Sas, Bakonyszeg, Derecske, Báránd s több helységekben nagyobb mennyiségű álladalmi lőfegyverek elrejtve tartatnak, mi ha való, ez olly bűn, mellynek neve országfosztogatás, s mit csak azzal lehetend jóvá tenni, ha – míg nem késő – ezen elrejtett fegyverek hazát védő kezekbe juthatnak – annál fogva ezennel meghagyatik a térparancsnokságnak, hogy valamint Újfaluban, úgy a többi nevezett helységekben is, e levél felmutatása mellett, minden található álladalmi fegyvert szedessen be, kötelességül tétetvén az illetőknek, kiknél illy fegyverek volnának, azokat első felszólításra kézhez szolgáltatni. Ha kik pedig tulajdon ugyan, de harczható fegyverrel bírnának, azokat nyugtatvány mellett, mellyben tulajdonosaik fegyvereiknek idő multával leendő visszaadatásáról, vagy áraik megtérítéséről biztosíttatnak, szinte átveendi a térparancsnokság.
Az ekként beszedett fegyverek Lahner tábornokhoz Nagyváradra szállítandók.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 2268.
Mellette a berettyóújfalusi térparancsnokság fenti tartalmú jelentése.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit