b) Záborszky Répássy tábornoknak az újoncozási rendelettervezet hibáiról:

Full text search

b) Záborszky Répássy tábornoknak az újoncozási rendelettervezet hibáiról:
Kormányzóelnök úr meghagyásából, van szerencsém Tábornok Urral az ujonczozás tárgyában folyó évi május 14-ről beadott, közhirré teendő rendelet javaslatára kelt ministeri határozatot hozzá alkalmazás végett tudatni, jelesül.
Miután a képviselőház és az öszves törvényhozó testület, foyó évi ápr 27-én kelt határozata nyomán a haza védelmére ujonnan felajánlott 50.000 ujoncz kiállitását, tulajdon és épen azon elvek, és rendszabályokra fektetve fogadta el, mellyek a mult évi ujonczozásnál divatoztak, – annál fogva a ministeri tanács az ujban eszközlendő ujonczok kiállitásánál és előfordulható helyetteseknél, szinte ugyanazon elvek és szabályok megtartását tartja czélszerűnek annyival is inkább, – minthogy ha a netán felmerülhető panaszok esetében a helyettesités körül némi, s az eddigi szabályoktól eltérő egyes rendeletek okvetlenittetnének is – a ministeri tanács a hitben van, hogy ezen a körülmények által szükségelt kivételes eljárások távolról sem idézendnek a nép és hatóságok kebelében annyi bajt és nehézségeket elé, mint ha a javallott rendelet közhirré tétetnék.*
A Kossuth által előterjesztett újoncozási törvényjavaslat ápr. 24-én megkezdett vitája során a javaslat 6. pontja körül volt a legélesebb vita, amely úgy rendelkezett, hogy »a kivételekre és helyettesítési engedélyekre nézve a mult évi újoncállításnál szabályul szolgált határozatok ez alkalomra is szolgálnak.« A baloldal – élén Halász Boldizsárral – hevesen támadta ezt a fogalmazást, mert lehetővé teszi, hogy mint eddig, a sorshúzásnál kiemeltek közül a gazdagok maguk helyett mást állítsanak és kibujjanak a katonáskodás alól. A javaslat végül mégis a közölt fogalmazásban vált törvénnyé. – A Répássy által jóváhagyás végett előterjesztett rendelettervezet ebben a pontban nyilván eltért a törvény fenti elveitől.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1839: 7126.
Ered. tiszt. O. Lt. Hadügymin. 1849: 15242.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit