a) Szentiványi Károly erdélyi kormánybiztosnak, a magyarországi katonai helyzetről

Full text search

a) Szentiványi Károly erdélyi kormánybiztosnak, a magyarországi katonai helyzetről
Szentiványi júl. 3-án Kolozsvárról írt jelentésében részletesen beszámolt a cári csapatok székelyföldi mozdulatairól; megírta, hogy ezek Háromszéket kiürítették és Bem Tekről Besztercze felé előnyomulva űzi az ellenséget. »Erdélyben a jelen percben dolgaink igen rosszul nem állanának« – írta, de hozzátette, hogy nagy aggodalmat keltenek Erdélyben azok a hírek, amelyek szerint a cári csapatok Debrecent és Nagyváradot fenyegetik. Pénzt kért az erdélyi sereg költségeire, mert a hadipénztár már adósságokat csinált. Kossuth Ceglédről a következő választ küldte Szentiványinak:
E perczben vett julius 3-i levelére válaszolólag kijelentem, hogy ugy mint Erdélyben az oroszokra vonatkozólag dolgaink nem állnak rosszul, mugy Magyarországon sincs épen okunk csüggedésre.
Mert Komárom előtt a hó 2-án a császári 50.000-nyi sereg erősen megveretett és szétszakadozva megszalasztatott. Arad vára kezünkben, Jellachich ellen Kmety már holnap egyesül Vetterrel hová Visoczky is 12.000 emberrel utban van, – és néhány nap mulva bizonnyal tönkre teendik erejét és Péterváradot ostrom alól felmentendik.
Pestet pedig koránsem kénytelenségből hagyandja el a kormány, de haderőnk összpontositását Erdéllyel kapcsolatban szükségesnek tartván, Komárom tökéletes biztositása mellett a Maros–Tisza vonalán egyesülendünk és egyesülve megsemmisitendjük egymásután az ellenséges hadakat.
Igaz, hogy Debreczent a muszka elfoglalta és Nagyváradot fenyegeti, de saját vesztére; mert Perczel Mór tábornok 48 óra multával vagy 10.000-nyi sereggel a Tiszán átkelvén a fellelkesedett néppel egyetemben bizonnyal megsemmisítendi őtet, vagy visszavonulásra kényszerittendi – és így Erdélytől nem leszünk elszakadva.
Azért kitartás és győzni fogunk.
E pillanatba megyek Pestre, pénzről gondoskodandó. Ez baj ugyan mert most egyik bankunk sem dolgozik. 14 napig szükében leszünk a pénznek, gazdálkodni kell.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 8921.
Mellette Szentiványi ismertetett levele, valamint Repeczky Ferenc kormánybiztos Balassagyarmaton július 5-én kelt jelentése.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit