395Fiuménak 1844–1845. évi hajózási mozgalma.
395Fiuménak 1844–1845. évi hajózási mozgalma.
396Tehát csak nem egy millióval többre rug mint 1840-ik évben, a midőn csak 4 millio körül állott. Aztán szemünkre hányják a pappenheimerek, hogy gyakorlatlan emberek vagyunk, hogy kivihetlen terveket gyártunk. Három évvel ezelőtt megtagadák Fiuménak minden tengerfontossági hivátását; – jelenleg ezt már nem merik állitani. Most a tengerhajózási 397társaságot gúnyolják; – egykét év lepergése után, ezt sem fogják majd tehetni, – hanem ismét más dolgon lovaglandnak. Gyarló emberek! minő nyomorult, szégyenitő modort kell felhasználnotok, hogy nehány vakot elbolondithassatok.
Ifj. Szabó Pál.
Köszönjük tisztelt barátunknak ez adatok közlésében tett fáradalmát. Fiume tudja isten nekünk meghatóan jó ominosus név, mert kereskedésünk emelkedésének, s innen eredeti nemzeti jelentőségünknek ügye e névvel összeforrva lenni látszik. Schiller int egy helyen, hogy a jövendőt tanácsul vegyük, és ne tetteink szerszámaul; ne csüggjünk csak a jelen perczein, hanem a jövendőről aggódjunk inkább; ne tegyen a kéjelgő emlékezet, s mindig jobbra váró remény süketekké az idők intése iránt, ne szegje szárnyát a bölcs előre látó gondosságnak az akadályok súlya. Magyarország a tejjel mézzel folyó Kánaán hivatva lenni látszik, hogy az ember- és pénz-gazdag Albionnak gabonatára legyen, hogy liszttel terhelt magyar hajói isten hozta vendégekként oda röppenjenek, hol szükség támadt idő mostohaságából vagy szorgalom hiányából. A vasut Fiuméhoz hatalmas ösztön lesz – kiszámithatlan hasznot árasztó ösztön lesz – mondhatnánk egyedüli ösztön lesz mezőgazdasági termesztésünk szaporitására – pedig csak ösztön kell, hogy jutalmazó munkával termesszünk többet mint eddig.* Legyen ösztön – és a munkásságon nem múlik, mert az ó világ bölcseitől is megtanultuk már, hogy isten az Éden kertjén kivül, egyes szerencse-gombákat kivéve, áldását munkához és szorgalomhoz kötötte.Igenis ösztön kell mezőgazdasági termesztő munkásságunknak. Lám midőn isten e hont rendkivüli csapásoktól megőrzi, annyi gabonánk, hogy becsét vesztve, a termesztő verejtékeinek korán sincs illendő jutalma, mert közlekedés eszközünk hiányában nem lehetvén külkereskedés, nem kereshetjük fel a világ piaczait, mellyekről pénzt hozhatnánk nyomoruságos fáradalmaink jutalmául, hanem szakajtóval mérjük buzánkat lovunk elébe, millyennel zabot sem kellene mérnünk, ha vásárunk volna; vagy öblös fazekakat töltünk meg tiszta buzával falékesitésre szolgáló nehány mázos edényért, vagy ott vész vermeinkben, mellyeknek az egerek dözsölő látogatói. És jó ismét egy szük esztendő, s már beköszönt a halavány szükölködés, mert termesztésünk summáját szaporitani ösztön hiányában nincs érdekünkben; jó utána még egy, s már éhség van, ekkor kapkodunk mindenfelé és epedünk a nyomoruság önsulya alatt: de ha isten kegyelméből valahogy még is átvergődtünk mint beteg az erőt felemésztő nyavalyán, hosszu lélekzetet veszünk, elbeszéljük egymásnak a túlélt bajok kéjérzelmével küzdelmeinket, reméljük hogy most majd minden jól leszen, de az időtől annyi tanácsot sem kérünk, mennyit a hangya kér, hanem szokott indolentiával, mellyet ha a keleti fatalismus nem volna, gyermeki stadiumnak kellene mondanunk, semmit sem teszünk, hogy fedezve legyünk inség ellen, ha majd a termesztő erő megpihen, sőt mindent teszünk, hogy a természetesen ujra előforduló bajt gondatlanság által növeljük, azzal tartván, hogy a természet keze ama láncsához hasonlit, mellyről irva van, hogy meggyógyitá a sebet, mellyet döfött volt.
Jövő számunkban közlendjük egy a bánságban felállitandó kivitellisztörlő malomnak tervét, melly az illy ösztön-adásnak egyik tényezője leend. Szerk.
398Külkereskedés lehet egyedüli ösztön termesztésünk józan alapon eszközlendő gyarapitására. S erre a kapu Fiuménk. – Istenem be jól esik ezt igy mondhatnunk: Fiuménk. Ide kell törekednünk, ha a ránk sokfelől nehezedő elszegényedést legyőzhetni reményt is akarunk táplálni. Ide. – Ugyan fogjatok kezet velünk legalább ezen eszmében urak ott a másik oldalon; mert mi a magyarnak gátolhatlan külkereskedésére más utat nem tudunk, – nem, mert a természet és conjucturáink mást nem mutatnak. Fogjatok kezet velünk, hiszen az onnan származó áldás osztatlan örökségünk! fogjatok kezet, és lesz ösztön a termesztés szaporitására, és lesz jutalmazó siker a földmivelő verejtékére! És ha ezt tettétek, bizonyosan nem tagadandjátok meg közremunkálástokat csüggedetlen munkásságunktól a szabad föld, és ennek főfeltétele az örök váltság mellett, melly czélszerü intézvények által fogja megszüntetni minden maradványit azon hűbéri rendszernek, mellyet Európának jogphilosophián s a kor méltó követelésein alapult alkotmányai az állaalmak életéből végkép számüztek, azon rendszernek, mellynek megszüntetése egyéb árnyékoldalakat nem is fejtegetve minálunk már azon oknál fogva is kivánatos, mivel a néptömegben a szorgalmat hervasztja, a több millió napszámot legalább félrészben siker nélküliekké tesz, minthogy a nép azt szivesen soha, s igy a legszorosabb felvigyázat mellett is roszul teljesiti. Mi legalább alig képzelhetünk gondolkodó embert, ki korunkban az urbéri tartozások nemcsak enegdylező, de parancsoló örökmegváltásának eszméjétől is józan okoknál fogva idegenkedhetnék, alig képzelhetünk embert, ki csupán a belfogyasztás szükségeinek fedezésére szoritott termesztésből, külkereskedés hozzá járulása nélkül nagyot valamit a nemzeti jólétre és nemzeti jelentőségre nézve várni képse lenne. Azért a külkereskedés utja egyengetésére, a fiumei vasutra forditsuk figyelmünket, hiszen az ebból származó áldás osztatlan örökségünk, hiszen onnan várhatunk ösztönt a termesztés kivánatos szaporitására, és jutalmazó sikert a földmivelő verejtékére.
Szerk.
