Irodalom.
Irodalom.
Heinsius Tivador nevelés tana. Forditotta Fábián Gábor. (Ára 2 ft. pp.) – Vége. –
Az erkölcsi érzetek első fejlődése eredetét szeretetből, hálából és bizodalomból veszi, mellyek első csirái az anya ölében fejlenek ki; és valamint a természet az érzéki tárgyakat illető beszédre tanitás kezdő pontjait a kisded anyai ápoltatásához köti és e mesterség egész terjedelmét e kezdőpontokból méri ki: ugy, és még sokkal inkább, az erkölcsi tárgyak felőli beszélést ezen kezdőpontokhoz köti s egész terjedelmét e beszédbeli oktatásnak a kisded ölbeli ápolásából méri ki. Az erkölcsi tehetség minden benső igazsága s biztossága, és az ezen érzelmekrőli helyes s belső szemlélődésen épülő fogalmak minden alapja, keletkezésétől fogva tökélyre jutásaig legbensőbb összefüggésben áll az anyai első ápolással.
Anya! tehát el ne feledd! Magzatod erkölcsi tárgyak felőli beszédre tanitásának kezdőpontját, a természet annak ápolásához s az ezen ápolást lelkesitő érzelmekhez épen ugy, sőt még inkább hozzá kötötte, mint magzatod érzéki tárgyak felőli beszédre tanitásának kezdőpontját; és ha most gyermeked erkölcsi tárgyakróli beszélésére tanitani akarod, kövesd itt is a fönséges természet ösvényét. Valamint őt e nevek kimondására: a fej, szem, kéz stb. képét ezerféle szemlélet által lelkébe benyomtad volna: ugy e szavakat is: szeretet, hála, bizodalom, ki ne mondasd vele addig, mig magok ez érzelmek ezer meg ezer belső szemlélet által lelkében kolthatlanokká nem tétettek. Ne mondja ki a szeretet szót, a szeretet eleven érzete nélkül; ne mondja ki a hála szót a hála élénk érzete nélkül; ne mondja ki a bizodalom szót, a tiszta bizodalom hosszas tudata nélkül.
Tudom, nmit kivánok; de isten és természet kivánják a mit kivánok, a világ pedig, magaddal együtt olly terheket rak reád, miket isten és természet nem kivánnak, csupán azért esik nehezedre, mit tőled isten és természet kiván. – A világ, magaddal együtt, egészen kivetkeztet téged fönséges érzetéből ama nagy természeti lánczolatnak, melly a mi tehetségünk, ezek kifejlése a magzatodnak öledbeni első ápolása közt létezik; és e nagy lánczolat magasztos és hő érzete nélkül fogsz te kétség kivül minden pillanatban a szeretet szónak szeretet eleven érzése nélküli kiejtésére ragadtatni s épen ugy fogod azt viszont magzatoddal is kimondatni. Szegény anya! Mit nem visz rajtad végbe a világ, s mit nem viszesz magadon végbe tenmagad! Térj meg tévelygésedből, emelkedjél fől arra, hogy legfőbb erődnek, 1520melly nélkül anya sem vagy, titkát minden pillanatban megőrizd s magadat biztositsd a magzatod iránti szeretet-, hála- s bizalomérzet benső érettsége felől, a benned létező érzelmek belső igazsága s gyermekednek tőled csak e belső igazságnál fogva elérhető tiszta és szent ápolása által.
Anya! Érzelmeid tisztasága vezet téged el erőd forrásához, istened és teremtődhez, atyádhoz és magzatod atyjához. Magzatod ölelésénél megmutatja az neked az istent, annak ápolásánál tanulod s tanulja magzatod az istent ösmerni, veled együtt. Van az emberi természetben a hitnek bizonyos hajlandósága, melly annak belsejében a szeretet, hála, s bizodalom minden igazi fejlődésénél ugy szokott kifejleni, mint szárán a tavaszi virág kifejlik. – Anya! magzatod szeret hinni egy olly lányt, melly téged kedvel s melly rólad ugy gondosodik; mint te ő róla gondoskodol; alig mondod ki istened nevét s ő mosolyog istened nevére; de ki ne mondd előtte e nevet, ki ne mondasd vele e nevet, a nélkül, hogy az a szeretet, hála és bizodalom érzelmeivel legbensőbb kapcsolatban ne legyen s ne feledd soha, hogy istened nevének első benyomása is magzatod ápolójának tisztaságától s szentségétől van föltételezve. A mint ez ápolás szeretet, ugy a kisded már érzéki létezésének homályában, istened nevének első kimondásánál szeretet fog sejteni és érezni; s a mint ez ápolásnál e magasztos érzetet nélkülözi, ugy istened nevénél is semmit érezni, semmit gondolni nem fog. Ah! ha te őt nem szereted, ha ő érzéki létezése homályában ápoltatásához szeretetedet kapcsolva lenni nem látja, nem hallja, nem izli és nem érezi: akkor előtte istened neve csak üres hang leend. Ha ez időpontban nem érzi és látja, igazgató jóltévő vagy te, ugy ez időpontban még kevesbé fogja érzeni és látni melly jóltévő az ur s valóban akkor nehezen is fogja azt valaha érezni és látni.*
Pestalozzi m. h. 106–110. II.
Ez időkozben a rut visszataszitó benyomásokat, bármiféle embertől jöjjenek, gondosan el kell távoztatni. Senkinek a kisdeddel, mint játékszerrel, ugy bánnia nem szabad.
De szintugy nem kell bárkinek is magát a kisdedtől kormányoztatni hagyni, legkevésbé ollyankor, mikor az magát haragosnak mutatja. Különben fejesség lesz a csalhatlan következmény, mit is beteges gyermekeknél majd alig kerülhetni el, azon nagy figyelem miatt, mellyel szenvedésök közben tett kivánságaikat kielégitni kénytelenittetünk.
A gyermeknek mindig érezni kell a felnőtt ember felsőbbségét s gyakran saját gyámoltalanságát is. Ezen alapul a szükséges engedelmesség. Következetes bánásmód által olly személyek, kik folyvást a gyermek körül vannak, könnyebben szert tesznek engedelmességre, mint mások, kik velök ritkán vannak. Az indulatoknak időt kell engedni kihülésre, hacsak sürgetős körülmények más egyebet nem kivánnak.
Ritka pillanatokban szabad olly hatalommal is föllépni, melly annyi félelmet gerjeszt, mennyi szükséges arra, hogy a fenyegetést szükség esetében sikerrel kimondani és a pajkosságot megzabolázni lehessen. Mert a kormányzás már első években erős lábra állitandó, nehogy később, igen ártalmas módon, keménységre kelljen szorulni.*
Herbart: Umrisz stb. 24–25. I.
Az erkölcstelen dolognak elejét szükség venni, mielőtt még erkölcstelen szinben mutatkozhatnék. Mert az által, ha szülék, rokonok, barátok a gyermek minden kivánságára hallgatnak, a rosz magva ha át nem ültettetik is a természetbe, abban legalább ápoltatik és tápláltatik.
A kisded sir, ordit, hogy kivánságát elérhesse; minden tartós kiabálásra, sirásra a szorgos gyermek-fölügyelők azonnal előfutnak, hogy a serdülő zsarnoknak szolgálatára legyenek; ez által a gyermek magát mindenhatónak kezdi érzeni; mindenhatónak orditás és könyűknél fogva, s három hónap mulva készen a kis kényur. Igy, mielőtt a gyermek jó és rosz közt különbséget tenni tudna, benne a rosznak anyaga mintegy összehalmoztatik, annak érzéki megszokása által, hogy minden kivánságait érzékileg vivja ki magának. Egészen másként cselekszik az okos emberbarát. Ő a kiáltozó gyermek természeti szükségét megkülönbözteti a puszta vágy szükségeitől. Amazt kielégiti, ezt kielégitetlenül hagyja; – kialtani engedi a gyermeket, mig nem elhallgat, komoly képpel áll ellent neki és néha ezen kemény, a gyermek előtt még érthetlen mondással: hallgass! a kiáltás nem ér semmit. A gyermek nem érti ugyan e leczkét, de érezvén az arcz ellenzését, tolmácsolja magának a kemény szózatot is, mint az ellenzés szavát és elhallgat. Ez által a jónak anyaga (a vágynál föntebbi hatalomnak hódolás) a gyermekbe, még mielőtt jó és rosz közt különbséget tenni tudna, mintegy beoltatik – és ez ama legdrágább kincs, melly az ébredő erkölcsi érzetnél erkölcsi kincs gyanánt tünik elő.
Égy igy a gyermekek erkölcsi fejlődését illető figyelem alkalmasint soha igen korán nem kezdődhetik.
S itt van immár azon pont, hol minden nevelés eredeti büne fekszik. Itt nyomoruságunk azon csomója, mellyet idegen kezek, létünk legkorább szakában, hozzájárulásunk nélkül szoktak megkötni. Itt egyesül azon romlottság, melly kivülről jő belénk ama romlottsággal, melly velünk született.
Egy a gyermekszobába s gyermekvilágba vetett tekintet még szembetönőbbé teszi ránk nézve e tan fontosságát. A gyermekvezetők legártalmasabb előitélete tünik föl t. i. egész meztelenségében előttünk, ha a gyermek világot megnézzük, ugy a mint van.
Minthogy a gyermekekek létök első szakában még semmi erkölcsiségre nem fogékonyak, s csintalanságaik alapja inkább az értelmetlenségben s véralkatban, mintsem a sajátlagos roszagásban kerestetik; ennélfogva azt szokás hinni: hogy a gyermekek első nyilatkozatai fölötti koránvaló őrködés nem olly szorosan veendő.
Az igy gondolodók tehát által nem látják, hogy p. o. az érzéki öröm a játékszerek elrontása, vagy az állat kinzása fölött, a másoknak parancsolni szeretés könnyen szokássá válik, hogy e természetté vált szokás, mellyet a gyermek korábbi éveiben beszitt, semmi későbbi okoskodás által az ifjuból többé olly könnyen ki nem irtathatik, és hogy ezen természetté vált szokás akkor, midőn a lelkisméret fölébred igen könnyen lekisméret elleni cselekvés szokásává változhatik, – és igy az ifju minden különös fáradság nélkül a roszban óriássá lehet, még mielőtt szinte jó és rosz között világos és szabatos különböztetést tenni megtanult volna stb.
Egész másként cselekesznek az emberi természet ösmerői; ők megölik a roszt születésekor, azaz: nem engedik megszületni, üldözik érzéki létezéséebn, még mielőtt erkölcsire vergődhetnék.*
Saielr; über Erziehung stb. 95–99 II.
