Egyesületi mozgalmak.

Full text search

Egyesületi mozgalmak.
A pesti műegyesület részéről azon t. cz. egyesületi tagok, kik az 1846. évre járó műlapjaikat még át nem vették, ezennel tisztelettel felszólitatnak, hogy azoknak boldogult Klausz A. L. a városi szinház épületben levő tükörraktárábani átvételéről, az illető részvény visszaadása mellett, rendelkezni méltóztassanak. Egyszersmind azon t. cz. tisztelt egyleti részvényes urak, kik e f. és a következő évekre aláirás utján már ezen egyesületbe léptek, tisztelettel kéretnek, hogy e f. 1847 évre járó 5 pftnyi részvénydijaikat, szinte az emlitett helyen letenni, és részvényöket átvenni sziveskedjenek. Midőn pedig ezen egyesület munkálódásai főczéljául a művészet szeretetének honunkbani terjesztését, és az izlés nemesitését tüzte ki, azon meggyőződésből mint vezérelvből indult ki, melly szerint ezen közhasznu intézet hazánknak nemcsak fő, hanem valamennyi nevezetesb városaiban is annál élénkebb részvéttel fog pártoltatni, minél inkább törekszik az egyesület egy becses műlap évenkinti kiadása, és a legjelesb művészektől esztendőnkint a műkiállitásból vásárlandó műveknek az egyesület tagjai közt kijátszása által, a fönebb érintett közérdeket az intézet részesei magán-ér-érkeivel összekötve előmozditani: ennélfogva minden műbarátok és műkedvelők ismételve felszólitatnak, hogy ezen egyesület szép kifejlődését és gyarapodó virágzását, hozzájárultokkal, – minő részvéttel a külföldi dicsekszik, – hazafiulag elősegiteni méltóztassanak. Végtére még arra is különösen figyelmeztetnek, hogy ezen egyesület által pesti Heinrich Eduárt művésznek magyar történetből vett „egy remetének Hunyady Mátyás magyar királylyá megválasztatásáról jóslata” czimü müve f. évi műlapnak választatott, mellynek köre-metszetésével Geiger Péter János, a cs. kir. bécsi académiai tanár ur, kinek ügyessége az eddig többnyire a magyar történetből kiadott jeles művei által elég ismeretes, megbizatott. Közli Riter Sándor, egyesületi titkár.
Emlékeztetés. A magyar kereskedelmi társaságnak ez évi rendes közgyülése folyó mart. hónap 13-kán délután 5 órakor az iparegyesület szállásán (uvilág-utczai Ilkey-féle 635. sz. a. házbán) fog tartani. Tárgyai: jelentés a munkálatokról, mérleg, az uj rendezés, igazgató-választás. – A részvényesek kéretnek, részvényeiket vagy előlegesen a pénztárnoki hivatalnál letenni, vagy a gyülés szine előtt fölmutatni. Pesten, mart. 10. 1847.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit