PEST, JUL. 29-kén 1848.
PEST, JUL. 29-kén 1848.
Tény, hogy a birodalmi ministerium Frankfurtból a tartományi ministeriumnak Bécsben megparancsolta, hogy az asutriai hadak az austriai császári színeket tegyék le, s a német birodalmi színeket vegyék fel.
Tény, hogy a bécsi ministerium, a pártütésben levő horvátországi katonaság számára tőlünk ismételve pénzt követel.
Tény, hogy magát irányunkban a legellenségesebb lábre helyezi.
Tény, hogy a magyar képviselő ház trónbeszédrei válaszáért haragszik, s elég naív tud lenni, miszerint a magyar nemzettől azt kivánná, hogy hagyja saját hazáját veszni a tűzben, mellyet a megbukott camarilla esése közben, nemtelen boszúval a fejünkre gyujtott, s a bécsi alkotmányos ministerium folyvást szítogat – kivánná, mondom, hogy saját hazánkat veszni hagyjuk, s ne legyen semmi más gondunk, mint az ő fonák politicáját Olaszországban minden áron védeni.
Tény, hogy az elvesztett törvénytelen hatalom visszaszerzésének reactionalis szellemétől elvarázsoltatva: a magyar pénz és hadügyi ministeriumok visszaszerzésére irányozza minden áron törekvését, s ez többet nyom előtt, mint azon gondolat, hogy urának, császárjának önálló magyar koronája nem csorbítva, sem veszélyeztetve ne legyen.
Ezek tények.
E lapok mult számainak egyikében szerkesztő úr azt jósolá, hogy a bécsi urak a dolgot törésre viszik.
Mély fájdalommal mondom – ugy látszik – igaza van.
Vegyük fel természetes corollariumait e tényeknek.
Magyarországnak Austriától független önállása – mint jog – sem a martiusi napok uj szerzeménye; sarkalatos jogunk ez, melly az austriai házzal kötött első alapszerződésben már kiköttetett, első Ferdinánd óta 13 király esküje által szentesíttetett, sarkalatos törvények által biztosíttatott, s a nemzetnek olly kincsét teszi, mellynek biztosító levelét az utolsó magyar haldokló kezeiből lehetend csak kicsikarni, s az utolsó magyar halála ha meg volna irva a végzet könyvében; – még, hiszek istenben, messze van; s ha mégis meg volna irva, esküszöm nemzetem becsületére! Mellé van irva az is, hogy a temetkezés felett egy világ vérben áll.
Ezen önállásnál fogva, nemzetünk hadseregének mindig saját önálló nemzeti lábon kellett volna állani; annyival inkább kell most a lábra állíttatnia, midőn az asutriai hadsereg lenni megszünik, s német birodalmi hadsereggé változik.
Nekünk a német birodalomhoz semmi közünk, mint legfölebb hogy köthetünk s kötünk szövetséget, ha nekünk a feltételek tetszenek, mint kötünk a francziával, angollal, törökkel. – De parancsot Frankfurtból épen olly kevéssé fogadunk el, mint Párisból, Londonból, Konstatntinápolyból; szövetséget pedig ugy s azzal kötünk, a mint érdekünk hozza magával.
A második és harmadik tény corollariuma az, hogy a ki az ellenünki pártütést gyámolítja, az nekünk ellenségünk; s a ki nekünk edllenségünk, az szentségtelen kezekkel tépi el a köztünki szövetséget. Mi nem téptük, nem tépjük; de nemzetünk életével játszani nem hagyja – s ki széttépi, szálljon fejére a következés.
Ő felségének s a dynastiának el kell magát határoznia. Ő felsége önmaga ellen háborút nem viselhet. Nemzetünk sorsát a halogatás véletlenségeink ki nem tehetjük. – Olly időket élünk, mikor habozni nem lehet.
A negyedik tény corollariuma: hogy mi bizony hazánkat senki kedveért veszni nem hagyjuk, s a kinek barátságos érzettel ajánlott segedelmünk nem tetszik, annak szépen megköszönjük, hgoy annak terhétől felmentett.
Az utolsó tény corollariuma az, hogy mi alkuszunk, ha kell, a pokollal is; alkuszunk, ha épen kell, tisztán horvát alapon, még tán Jellasichcsal is, de a Magyarország önállását megnyirni akaró reactióval soha – és ezerszer soha.
Én mint minister esküt tettem le. Ezen eskü szerint – lelkem ismerete mondja – igy kell, csak igy szabad gondolkoznom. Ha ott, hol tárczám felett rendelkeznek, máskép gondolkoznának (amit egyáltalában nem hiszek): jó – akkor én természetesen nem leszek minister. De magyar polgár – az maradok.
Olly időket élünk, mikor a népek sorsa a népek keblében oldatik meg; azért én kimondom meggyőződésemet nyiltan a közvélemény előtt. Itt, ugy mint a szószéken. – Ez mind egy.
Mik hát a teendők?
Az olasz háborúra nézve, nyiltan kimondám a képviselő-ház előtt a ministerium politicáját, azon vonalig, mellyen túl én semmi esetben nem megyek. – És kimondám azt is, hogy nekem részemről e tekintetben az adressere nézve semmi kivánni valóm nincs. A ház határozott. Most azt mondom: ezen határozathoz következetesnek kell maradnia.
A katona állítási törvényben tehát ki kell mondani, hogy a kiállítandó katonaságból, általában az országbani hadseregünkből, mind addig, míg hazánk békéje tökéletesen biztosítva, s törvényeink szentsége megóva nem lesz, egy ember sem használtathatik másra, mint a koronáink elleni lázadás és pártütés elnyomására, a törvény szentségének megóvására, s a hazánkat megtámadó ellenség megtörésére.
Hogy az ujdon felállítandó hadsereg csak magyar lábra állíttíthatik az igen természetes. Hiszen ez a magyar nemzetnek mindekori jogszerű követelése vol, – s mikor a veszély körmön égett, nem is volt ellene kifogás. A magyar insurrectio mindig csak magyar zászló alatt állt, magyar parancs-szót ismert. Most az insurrectio beolvadt a katonáskodás általános kötelességébe, vagy is inkább, az insurrectio kötelessége mindenkire kiterjesztetett. – A következés természetes. Kivált most, midőn a birodalmi ministeriumban az austriai hadseregnek német birodalmi színekes s frankfurttóli függést parancsol.
Hanem a dolognak a már fenálló ezredeknéli eszközlése óvatosságot igényel, s figyelmet arra, hogy a hazánkban ellenség előtt álló hadsereg működésében, valamelly zavar vagy bonyolódás ne történjék. Erre midenek felett vigyázni kell. És azt gondolom, hogy a vezérelv kimondatván, a végrehajtásban a körülményekre ügyelve, s hol kell, időt engedve, minda két czélt lehet biztosítani.
Egy van még, mit e tekintetben, a nyilvánosság előtt említeni akarok. Mi ellenséggel természetesen csak ellenségesen bánhatunk: – de minden idegent nemcsak nem tartunk ellenségnek; sőt azon más nemzetbeli derék bajtársaink iránt, kik most is érettünk harczban állanak, a legőszintébb elismeréssel viseltetünk. A magyar nemzet hálátlan soha sem volt, soha sem leszen. A nemzet mondja ki, törvény által, hogy a kik dolgainkat új rendével magokat őszintén azonosítják, azokat testvérinknek tekintjük, kiket hajlamuk, vagyk örülményeik más hová vonzanak, azoknak rang- és javadalom-vesztés nélküli áthelyezésökről gondoskodandunk; kikre nézve ez nem volna eszközölhető, azoknak rangjokhoz mért javadalmaikat biztosítjuk; s kik derék vitézekként magokat a hazánkénti harczban kitüntetik, azoknak érdemeit különösen is megjutalmazi becsületbeli kötelességünknek ismerjük.
Azt gondolom, ezzel tartozunk, ezt tennünk kell.
A mi az austriai ministeriumnak pénz és hadügyeinkre sovárgását illeti, e részben erős meggyőződésem az, hogy inkább halál, mint e részben a legkisebb engedély. – Sőt miután nyiltan látjuk, a reactionalis törekvést, önállásunkat minden módon biztosítanunk kel.. – A kül hatalmakkali viszonyok végső analysisben, a nemzetek sorsa felett határoznak. Olly diplomatia, mellyet az irányunkban ellenséges austriai ministerium vezérel, a mi dolgainkat nem intézheti; külhatalmak iránti viszonyainkról, mellyekhez béke s háboru kötve van nem rendelkezhetik.
Mi nemzetünk minden viszonyairól felelősek vagyunk, királyunknak és nemzetünknek. Mi pedig bizony az austriai ministerium külpoliticájáról a magyar országgyülés iránt a felelősséget nem viselhetjük.
Segítsen e beajon a törvényhozás. – Segítsen annyival inkább, mert már most az asutriai ministerium külpoliticáját is abirodalmi ministeriuméhoz köteles alkalmazni. – Mi pedig ha Bécstől nem, bizony Frankfruttól sem függhetünk.
Én tehát a jelen törvényhozás feladataihoz számítom: akként intézkedni, hogy internationalis viszonyainkban a magyar érdekek felett saját követeink és ügyviselőink által őrködhessünk.
Végezetűl:
Az országgyülés küldöttsége Innsbrukcba megyen, megvinni ő felségének hűségünket s kérni Budára jövetelét.
Én azt gondolom, ez több mint kérelem, mellynek teljesítése kegyelemtől függ; ez olly kérelem, mellynek teljseítése törvényszerű jogainkhoz tartozik.
Istent hívom bizonyságúl, én azoknak sorába állok, kik ő felsége magyar királyi trónusának sérthetetlenségeért életöket készek feláldozni.
De a körülmények ollyanok, hogy ő felsége királyi székének sérthetlen megtarthatása végett, a király segedelmére, közremunkálására szükségünk van. – Más segedelmet nem kérünk, mint azt hogy köztünk legyen; hű népe felett Budáról uralkodjék. – Ennyit csak megkivánhatunk.
Innsbruckból nem lehet országolni. – Bécs Frankfurttól függ, – egy illy alárendelt trón nem lehet urunk királyunk hatalmának centruma.
Urunk királyunk csak Budán teljsen souverain.
Mi nem kaczérkodunk az austriai pénz- s hadügytárczákkal, de ha az austriai ministerium azt mondja, hogy ezekenek magyar tárczákkal egy kézben kell lenni, – nem kellene csodálkoznia, ha valakinek eszébe jutna, hogy tehát Budán, hogy magyar kézben legyen. – Mert magyarország legnagyobb urunk országai közt; a magar koronának még vannak jogai is; ott van Galliczia, ott Dalmatia, s mi tudnánk a visszacsatolásnak olly formáját, melly e nemzetiségeket, nemzetiségök s nemzeti kormányuk iránt, tökéletesen megnyugtatná, – és akkor talán a horvátok iránt is eszünkbe juthat nem az egység, hanem a szövetség alapjára lépi. – És leszen urunknak királyunknak két birodalma. Egyik, hol teljesen souverain s mellynek központja Buda; másik, mellyben Frankfurttól függ, s ennek központja Bécs. – Galliczia, Dalmatia nem tartozik, – soha nem is tartozott a német birodalomhoz; nincs érdekében ahhoz tartozni. Bécsnek ellenben érdekében áll, Bécsnek a birodalom egységéhez kell gravitálni.
Ime letevénk körrajzát urunk királyunk hatlma jövendője biztoságának; le az austriai ház kétféle rendeltetésének. – Nyiltan szólánk, mert királyok s népek végzete a épek keblében oldatik meg. – De adj isten, hogy hűségem szava fenn is megértessék.
A magyar nemzet királysági érzelmü. A magyar nemzetnek tehát Budán királyra van szüksége, joga van, hogy királya Budán legyen.
Hozza isten kürünkbe ő felségét.
De ő felségének a magyar királyi széket, maga s családja számára biztosítania kell. Jőjön és biztosítva lesz.
Ha ez nem történhetnék, én a legitimitas biztosítására még eg módot ismerek.
Eszembe jut, hogy ő felsége is volt ifjabb koronázott király még atyja életében. Ezen eset többször fordul elé historiánkban. – Miért ne most is? A magyar nemzet szereti ama kedves herczeget, Ferencz Józsefet, kire, születésénél fogva a trón magas hivatása vár, s fiok iránti szeretetben sem fenséges atyja, sem fenséges anyja bizonyosan nem akarnak hátrább állani e nemzetnél.
A magyarok istene hozza körünkbe urunkat, királyunkat. De ha ez nem is történhetnék, adjon nekünk ő felsége, királyi tekintélyének legkisebb csorbitása nélkül, adjon fenséges Ferencz Károly fő herczeg atyai szereteténél fogva hozandó áldozattal, Ferencz Józsefben Budára egy ifjabb királyt.
E nemzet mint győzhetlen óriás fogja őt védeni a poklok ellen is.
És az austriai ház jövendője biztosítva lesz.
De a magyar, Budán akarja tisztelni királyát. – Kossuth
