OLASZORSZÁG.

Full text search

OLASZORSZÁG.
Sardinia. Az országgyülés közakarattal elfogadá a jezsuitákat több más szerzettel együtt kitiltó törvényjavaslatot.
Paduában, olasz hirek szerint, az Aspre vezérlete alatt ott lévő horvátok kegyetlenségei miatt nagyobb zavarok történtek, s mindkét részről többen estek el.
Toscana. A képviselő ház válaszfeliratára, mellyben a főherczegtől többnemű javítása sürgettetik az ország szükségeinek, s főleg Olaszország függetlenítésére minden kitelhető erő felhasználtatni kéretik; II-ik Leopold szokott jóság és nyiltságával felelt, s igérve minden készségét, e nevezetes szavakkal végzé beszédét: „Képviselők! nehéz időket élünk. Szükség, hogy a percznek nagyszerűségét teljesen fölfogjuk, s nagy kötelességeinkhez mérve tegyük meg lépéseinket a haza irányában. Én mindig önökkel fogok tartani, mert erős akaratom, bár mit mérjen reánk az isteni gondviselés, népem sorsában mindig egyenlően osztozni.”
Lombardia. A „Gazetta di Milano” julius 27-ről hivatalos és magán tudósítások nyomán következőleg értesít a harczmezőről. Az olasz sereg győzelmének biztossága jul. 26-ikán az által akadályoztatott meg, hogy az osztrák hadi testnek Károly Albert által tervezett körülkerítését egy Verona felől előnyomuló sereg meggátolá. S ez által a király mellőzni óhajtván mindinkább a véres harczot csakugyan hátrálni kénytetett Goito felé, seregeit összevonni s kinyugodtatni. Az osztrák sereg vesztesége sokkal tetemesb az olaszokénál. Ugyan ez nap Bava tábornok a Mincio jobb oldalán visszanyomta az osztrákokat, s Vallegiot visszafoglalta. Hir szerint az olaszok már 5 ezer foglyot tettek volna, s 70 ágyút vettek el. – Más levelek szerint e nap vége felé csakugyan hátrálni kényszerült Károly Albert; mig mások szerint mozdulatlanul maradt s az osztrákok egyik része a Minciónál szörnyű mészárlás után csakugyan szétveretett. – Lehetlen mindezeken eligazodni, hanem talán annyit még is levonhatunk, hogy az olasz sereg korán sincs teljesen megsemmitve; sőt az hiteles, hogy a harcznak hireterjedtével ujabb seregek támadnak, mellyek bizonyára Radeczkynek minden talpalatnyi földet véres váltságért fognak csak átengedni.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit