Temesvár, sept. 18-kán.
Temesvár, sept. 18-kán.
Azon földönfutó szerencsétlenek közől, kikről tegnapi levelemben szóltam, legszánandóbbak Ernesztháza és Debeliácsa kiűzött lakosai. Debeliácsa, ezen egyetlen tiszta magyar őrvidéki helység, sept. 8-kán egészen elpusztíttatott. Éjjel rohanták meg a debeliácsiakat a ráczok, több mint száz gyermek, nő és beteg aggastyán gyilkoltatott meg ágyában, közel háromszázan fogságba hurczoltattak, az életben maradtak ezrenként bolyongtak ide s tova éhséggel és hidegséggel küzdve, mig Torontálban az ittebei lakosok befogadák őket. És ezen őrvidéki magyar helység ifjai Olaszországban százankint vérzettek el azon fejedelemért, kinek nevében szülőik, testvéreik és gyermekeik legyilkoltattak. Ha majd az életben maradt ifju harczosok Olaszországból visszatérnek, s a leégett helységből többé egyetlen egy füstös kéményt sem lelnek, sokáig kereshetik elhúnyt kedveseik csontjait az elpusztult kormos térségen.
Ide is vetődtek debeliácsi menekvők, de ezeknek insége és átka még rettentőbb, mint a tegnap említett ernesztházi német lakosoké.
Van-e az emberiségnek boszúló villáma?
Elnézheti-e azt Európa, hogy néhány fölfuvalkodott család szolgalelkű ebeivel, védetlen ezreket mészároltasson le?
Magyarok! ha majd a téli hidegben koldusbotra jutott debeliácsi lakos kopogtat ajtótokon, fogadjátok be őt házatokba, a debeliácsiak a magyar hűség és szabadság áldozatai.
S.
