Baranyából.

Full text search

Baranyából.
Baranyából a Közlönynek következöleg irják Jellacsich lőszereinek september 28-kán történt lefoglalása részleteit: Rott 7,000 emberével 25-dikén Pécset elhagyva, a hegyháton keresztül, Dombovár s Mező-Komárom felé vonult, 12 ágyúit s társzekereit magával vivén Azonban munitiója csak tegnap érkezett Pécsre, reggeli 9 órakor, sietve a sereg után. Ugy látszik, ezen horvátok szemtelensége annyira megy, hogy azon útat, mellyen seregeik elég gazul betörtek, tökéletesen biztosnak s mintegy saját terrenumoknak hiszik. Innét magyarázható, hogy Pécsett erősséget (Besatzung) ugyan nem, hanem mintegy 46 beteget nyakunkon hagytak s nem tarták érdemesnek ezek fegyvereit 370magukkal vinni. Azért tanácsosnak tartottuk a fegyvereket tőlök elszedni, s a mennyire állapotuk engedi, őket isten hirével haza küldeni, mibe ők magok örömest bele egyeztek, mert – ugy mondják – őket ugy is csak akasztófával birta Jellachich összetoborzni. A lőporos kocsikat illetőleg, egy futár küldetett Mohácsra Batthyány Kázmérhoz hogy a rendelkezése alatt álló önkénytesekből mintegy 200-at, kocsin küldjön Hegyhátra a lőpor lefoglalására. Még ezek megérkeztek, a lőporos kocsik Mánfát és Széket elhagyva, már közeledtek Rott seregeihez s a prédát elvesuettnek hittük. Azonban bátor őrnagyunk Perczel Antal, a Mohácsról érkezett 120 önkénytessel elérvén őket, rögtön megtámadá s egy puska durranás nélkül az említett 16 kocsi lőport elfoglalá, s a kisérö őrséget lefegyverzé, az egészet, a foglyokkal együtt, azonnal Mohácsra indítván. Jellemző, hogy a határőrök Popovics hadnagynak első felszólítására, a fegyvereket letették, ételök, ruházatjok s kenyerök meghagyásáért könyörögvén. Egyik veteranus mint fogoly, akként nyilatkozott, hogy más körülményekben elszánt védelem nélkül meg nem adta volna magát, de illy igazságlan háborúra csak erőszak kényszerítheté.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit