NÉMETORSZÁG
NÉMETORSZÁG
Frankf. A sept. 25. ülésben a birodalmi kormányzónak a ministeriumot megalakító irata olvastatott föl. Leiningent és Heckschert kivéve a régi ministerium állíttatott vissza. – Schaffrath több baloldali tagokkal egyetemben Schmerling és Mohl ministerek perbe fogatását indítványozza. A vád alapjául az ostromállapotot és a fenebb említett temetési ünnepély betiltását hozzák föl. Az indítvány azonban nem találtatván sürgetősnek, a törvérnyhozó-bizottmányhoz utasíttatott. Venedey kérdést intéz a ministeriumhoz, valljon az ostromállapot a nemzeti gyülés tagjaira is kiterjesztetik-e, s átalában, miután a csend helyre állott, miért tart az még tovább is ? Schmerling erre adott válaszában azt mondja, hogy miután a nemzeti gyülés mindeddig semmi kivételes törvényt tagjait illetőleg el nem fogadott, azok szinte azon törvényeknek, vannak alávetve, mellyek Frankfurt lakosait kötelezik. (Vogt. cz gyalázat! Az egész baloldal viszhangozza ama fölkiáltást. Az elnök rendre utasítja őket.) Schmerling: még hozzá kell tennem, hogy a közönséges parlamenturis szokás szerint a gyülés tagjainak befogatása csak a ház beleegyezésével fog megtörténni. (Nevetés.) Ezen szemtelen eljárása a ministeriumnak Németország szomorú jövendőjét gyaníttatja.
– Frankfurt. A september 18-kán kiütött lázadáskor elesett katonákat nagy pompával temették el; a polgáriakat titkon, minden ünnepélyesség nélkül. Ennek következtében a nemzeti gyülés baloldali követei közől többen fölhívást bocsátottak ki, mellyben a temetőben rendezendő temetkezési ünnepélyre, melly alkalommal Zimmermann fogott volna gyászbeszédet tartani, hivák meg a közönséget. – A ministerium azonban azon ürügy alatt,
hogy a csoportozások a város ostrom-állapotban léte alatt tiltvák, a mondott ünnepélyt nem engedé megtartatni. – Igaz, az elestek jelenleg lázadókként tekintetnek, és pedig csak azért, mert legyőzettek; voltak azonban közöttök ollyanok, kik a fölkelésben részt nem vőnek,
miért tehát megtagadni ezek családaitól azon egyetlen vigaszt, mellyet az elhúnytaknak végmegtiszteltetésében mindnyájan olly nagy mértékben találunk? Avagy attól tartott talán a miniszterium, hogy ez újabb vérengzésre fogna okúl szolgálni. 374Ha igen, akkor nagyon gyenge alapon nyugszik Frankfurt és a ministerium békéje, s meg lehet győződve, hogy ezen esetben minden ürügy elégséges fog lenni arra, hogy a szinlegesen behegedt sebek ismét fölszaggattassanak.
– A frankfurti forradalom alkalmával elesett Lichnowski és Auerswald fölött a bécsi Constitution olly higgadt és nyomos véleményt mond el, mikép meg nem állhatjuk, hogy olvasóinkkal ne közöljük, annál is inkább, mert igen számosan vannak, kik a tény első benyomásától átvillanyozva, feltétlenül kárhoztató ítéletet mondottak az eseményre. – Két aristocrata esett áldozatúl a nép boszujának – igy szól a nevezett lap – s ezen esemény a sarkpont, melly körül a republicanusok elleni jajveszéklés és az egész democrata párt megátkozása örökös káromló tánczot jár. Két aristocrata, két férfiu esett el, kik a népnek mindenkor határozott ellenségei voltak, kik még legközelebb hiven elkövettek mindent, hogy a német nemzet becsületére a gyávaság bélyege süttessék, s e miatt mind azok, kik az agyonvertek politicai nézete ellen harczoltak, anarchisták és gazemberek, csalók és hazaárulók. Sokáig ingerelve, legigazságosabb várakozásában csalódva s legszebb reményeiben megcsalva, az egész német nép azon becsületesség szomoru képében tünik föl, melly ezelőtt hat hóval csupa szánakozásból nem használta föl hatalmas erejét. Mi – igy folytatja – nem helyeseljük a kétségbeesés merényletét, mi sajnáljuk Lichnowski és Auerswald meggyilkoltatását, de sem az egyiket, sem a másikat föltétlenül nem kárhoztatjuk. A haza és megsértett becsülete volt az elsőnek rugója; gúny és megvetés, fejdelmi szolgaság és népképviselet, sőt a harcz kezdetekor szemtelen kihivás volt a másiknak oka. Továbbá: ha a fülkelés, ugymond, a szenvedély cselekménye volt, bizonyára csak szenvedélyes lehetett a folyamábani eljárás is. S a legmagasabb fokú szenvedélyesség pillanatában, a kétségbeesés görcsös perczében történt az esemény, mellyel most cannibal vérszomj kiszámított tényének állítanak. Ha az embert megitélni akarjátok, a körülmények tekintetbevételével itéljétek meg, ne szakítsatok ki az egészből egyes factumot, hogy azt eltorzítsátok, s idegen okot s idegen okozatot hazudjatok rá. A német nép martiusban nagylelkű volt, ámde ebből nem következik, hogy septemberben minden szamár rugdoshatja. Ha Auerswaldnak, ki az isten-kegyelmebőli ideát vevé képviseleti zsinórmértékeűl, ha Lichnowskinak, ki szemtelenül lóra kap, hogy megtekintse, mit csinál a canaille, további működését halálukkal megakasztják, minő kiszámítás van ebben? Ha a néphatóság zavar s zaklatás közepett nem bánt velök olly csinnyán, mint valamelly német honatya bakója az elitélttel, hol van ebben a baromiság?
Hát Spandau, Spielberg s Munkács emlékezete, hol marad? hol marad azon férfiak sajnálatra méltó sorsa, kik az absolutismusnak áldozataúl estek? Emlékezzünk vissza Jordanra, Silvio Pellicora, emlékezzünk meg azon ötszáz olaszra, kik tizenkét évig valának Szegeden bebörtönözve, mert törvényellenes tények iránti hajlam gyanujába estek? S hol marad a martius éji konczolás emlékezete Berlinben? Avagy olly távol vagytok-e a délmagyarországi cs. kir. mészárlásoktól? Vagy tán a sütés, karórahuzás, négyrészrevagdalás, emberiség? S hogy nevezitek azokat, kik ezen, az emberiséget meggyalázó fertelmeknek okai? Gyilkosoknak, banditáknak, cannibaloknak? Nem! jóságos, szeretett honatyáknak nevezitek őket.
A mi egyiknél igazságos, legyen a másiknál méltányos. Vagy tán tévedést, hamis tudósítást, rokoni rábeszélést vagy épen pezsgő-részegséget hoztok föl mentségűl? Ez úton saját, a koronát megtartó czélotok ellen dolgoztok. Mihelyt a nép gondolkozni kezd, elkezd egyszersmind összehasonlítani is, s az első összehasonlítás a királyok utolsó percze lesz.
A fenébbi eseményekkel rokon azon esemény, melly legközelébb városunkban gr. Lamberggel történt, s midőn azt mondjuk, hogy e tény fölötti nézetünk a fenebb elmondottakkal összevág, meggyőződésünket mondjuk ki. Az eljárást helyeselni nem lehet, de föltétlenül a kárhozatot sem lehet reá kimondani. Vagy talán azt hiszi valaki, hogy a vérig zaklatott, megcsalt, kifosztott nép, azon nép, melly a gyilkos kést torkának szegezve látja, egy ábrándos vőlegény, ki csókkal hinti el menyasszonya arczát, s eljárása olly kimért és szabatos, mint a múlt századbeli spanyol grandoké? A nép boszúja határtalan, eljárása pedig s az eredmény azzal egybehangzó, – iszonyú! A nép nem gróf Lamberget gyilkolta, de meggyilkolta gr. Lambergben a camarillának azon eszközét, melly czudar terveinek végrehajtását magára vállalta. És nemcsak gróf Lamberget, de meggyilkolta volna, leendett az bárki fia is. Különböztessük meg azonban jól: benne sem a katonát, sem a grófot nem támadák meg. A katona szerepe itt csak annyiban nevezetes, a mennyiben legalkalmasabb eszköz volt a mellettünk nyilatkozó hadi erőt ellenünk fordíthatni. Grófot pedig, valamint a törvény, ugy a nap boszúja sem ismer. A nép gróf Lambergben a hazaárulót gyilkolta meg, miként a törvény gr. Zichi Ödönben is csak az árulót akasztatta föl.
– Az O. P. A. Z. Karlsruheból sept. 25-röl költ magánlevél után közli, hogy Struvea legközelebb fölkelt republicanusok feje Staufen és Krotzingen mellett legyőzetvén rögtönitéletileg agyonlövetett. Vele együtt 68 társa is elfogatott, kik hasonlag haditörvényszék elé állítatnak.
– Kölnben lázadás ütött, azonban csakhamar elnyomatott. Most a város ostromállapotban van. Minden egyesületek fel vannak oszlatva; nappal 20 éjjel 10 személybőli gyülekezet sincs megengedve. Minden fegyver beadandó, 4 hirlap betiltatott.
