Nyiregyháza oct. 8-kán.
Nyiregyháza oct. 8-kán.
Ma nevezetes jelenet volt piaczunkon. Egy kis, de elszánt bátor csapat vőn búcsút, a nép buzdítása végett nyilvánosan; és sietett a szorongatott haza védelmére. Közgyülésünk minden magát felajánlónak 20 p. kr. napidíjt ajánlott a város pénztárából, azon föltét alatt, hogy legalább hat hétig szolgáland a csatamezőn. Az ajánlatot a vezéren kivül, mindnyájan elfogadták, s e mellett a tisztviselők fizetéseiket is megtarták, és mindnyájokat a város Szolnokig vitette. Az előtt mindennek, még azok nevét is kikürtölték a hirlapok, kik csak néhány krt adtak a haza oltárára, s most azokat nem nevezik meg , kik életöket viszik áldozatúl. De én mégis elmondom, miszerint az, hogy e kis csapat alakult, leginkább egy olly polgárunk érdeme, kit a törvény már nemzetőri szolgálatra sem kötelez, de keblében a hazafiság ifjúi lánggal él. És ez: egykor a nemesek hadnagya, most a szabadság s egyenlőség legbuzgóbb bajnoka, a csapat vezére Kovács Ferencz, kit a martiusi napok is láttak Pesten. Magával vitte juhászát is, ki azzal állt elibe, hogy az ő fiai még kicsinyek, hát maga megy, s ha ura elesik, ő is oldala mellett akar meghalni. Nálunk minap a közgyülésből egy közbátorsági bizottmány alakult 13 tagból, mellynek feladata: rendőri szigorú felügyelet s a nemzetőrség rendbentartása. F. hó 1-én bizonyos b. Ditrich nevü tüzér-generál utazván városunkon keresztül, állítólag a puskapor gyárak megtekintése végett, ámbár útilevele a hadügyminister aláirása s pecsétjével volt ellátva, gyanúba vétetett, s az ezután tett figyelmeztetések következtében, mint mondják, Nádudvaron elfogatott. Vidékünkön a katonai élet iránti vonzalom kifejlett, s naponként növekszik a népben. Városunkban a sorshúzásra, úgy látszik, nem leend szükség. Az oláh lázadás híre nagyon felingerlé a kedélyeket. Nekem mind a két öcsém már a csatatéren, én családfőűl maradtam honn, de az oláhok ellen nem levén kit küldenem, már magam készülök. – B.
