Kőszeg, oct. 12.
Kőszeg, oct. 12.
Hazám, tudd, hogy a téged boa constrictorként körüllövedző ellenség egy része, a gaz horvát csoport ma éjfélkor futva szökött ki holdvilágnál határaid közől, a kőszegi kertek alatt, a tőlünk 6–7 órányi távolra fekvő Austriába, szennyes, nyomorult tán 15,000-re menő csoportjával, a vele rokon érzésű istenfeledte camarillának ott tiszteletét teendő. Nálunk ugyan 20,000 ember számára rendelt elegendő kenyeret, bort, sót, fát, zabot, szénát, de annyian bizonyosan nincsenek. Fájdalom hogy ezen végső perczben is éreznünk kell az eminens későnek súlyát. Mert elszökése után, öt órával, az az reggeli hat órakor csütörtökön itt termett a kőszegi, s tájékbeli mintegy 3000-re menő honvédseregnek segitségére a lelkesedett szombathelyi szinte annyi főből álló szépen fegyverzett honpolgárság, sőt még Lékáig utánnuk is iramodott, de a horvátok futván, azokat el nem érte. S midőn onnét boszonkodva visszatérünk, mit látunk? Látjuk vitéz Vidos tábornagyunkat, a sárosi honvédsereg élén, Kőszeg mellé ugyan azon ugy nevezet cholera uton vonulni, mellyen az előtt néhány órával szökött nem Pestre, hanem Austriába a rémült csoport; s alig foglalta el itt táborhelyét, jön a Sándor, jön a Miklós, jön a Rábaközi huszároknak derék lelkes csapatja, s jön a porosz herczeg ezrednek, tegnap a horvát sokasággal szembe szállott volt, de erejének csekélysége miatt azon tökéletes győzelmet nem vehetett zászlóalja; melly sereg ha egy fél nappal előbb érkezik Kőszeg alá, csak az lett volna hirmondója a rabló csoportnak, kit kegyelemből a magyar nép haza eresztendett; de késő, késő! A csoport főnöke maga Jellachich, úgy mondják, Schwechaton, Bécs mellett áll. Miután egy része kikürtölt rongyos vitézeinek tőlünk, úgy mint Velencze alól, megszökött, ha az itteni seregből ki nem alszik a benne most lobogó láng, az sem menekülhet meg máskép, mint ha per avia et devia,olly népnek veti magát karjai közé, melly az illy piszkosokkal czimboráskodni képes. – Turcsányi Lajos, tanító és m. hitszónok.
