Oravicza, oct. 17.

Full text search

Oravicza, oct. 17.
A Kussicz és Fejértemplom közt eddig bátorságosan használt országúton ma egy borzasztó esemény adta elő magát. Nem tudhatni ki utazott arra egy lovas kocsival kamarai huszár egy gyermek társaságában. Utánuk hátrább egy más kocsin három verseczi kézműves, czukrász, könyvkötő és kötélgyártó ment. Ezek az úgynevezett „Rablóvölgyön” keresztül haladva, midőn a hegyre fölértek, fegyvercsillámlást pillantottak meg; nem sokára azt is látták, hogy a szerbek az egylovas kocsit feltartóztatván, a rajta ülőket megkötözve a szomszéd erdőcskébe hurczolzák. Erre vissza akartak fordúlni, de az árkokból előugráló servianusok őket is megtámadták. De ők mégis visszafordúlhattak. Azonban alig kezdtek szaladni, kerekök kiesvén, annak betétele végett mindhárman leszálltak. A kötélgyártó első ugrott a kocsira, s elhajtá a lovakat, azt hibén, hogy társai is fölkapaszkodnak. Ma délután a szerencsétlen elmaradtak testei levágott fővel találtattak.
Hogy a vidék bátorsága helyreállíttassék, Asbóth őrnagy fölszólíttatott, hogy a rablók holnap Oravicza felől a nemzetőrök, Szászka felől a mozgó nemzetőrök, Versecz és Fejéttemplom felől pedig a sorkatonaság által megtámadtassanak.
Mult éjjel – hir szerint – a szerbek a Kussicz felé kiállított fejértemplomi nemzetőrök közöl 16-ot agyonlőttek. Erre a Fejértemplomban tanyázó honvédek ma Kussiczot megtámadták, számos ágyú- és puskalövések hallatszottak, s Kussicz reggel óta folyvást ég.
Szuboticza, Jám, Vojvodincz és Kostély helységekben a rablócsoportok kényök szerint folytatják naponként rablásaikat.
Az itteni nép egy része hajlammal viseltetik a szerbek mozgalma iránt, más része ellenszenvvel, de fegyvere nem levén, ellen nem szegülhet.
Az ördöghidnál levő szerbek tanyájáról Jám és Szuboticza tegnap parancsot kapott, hogy a pópák és birák tanácskozás végett oda menjenek, mit a járásbeli szolgabiró szigorúan megtiltott. Ma éjjel pedig a jámi biró jelenté ugyanazon szolgabirónak, hogy tegnap egy rendelet érkezett hozzá a szerbek tanyájáról, hogy a helységen ma keresztülutazandó vajda megérkeztével őt illendően fogadják, előtte ifjakat lovagoltassanak stb. A szolgabiró szigorú felelet terhe alatt meghagyta, hogy a szerb táborból senkit fogadni, vagy onnan jött rendeleteket teljesíteni ne merészeljenek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit