Dézs, octob. 25.
Dézs, octob. 25.
Mult szombaton futár jő városunkba, hogy Bethlent az oláhok fel akarják dúlni. Az őrsereg egybegyűl, s éjjeli 11 órakor a köztünk levő félszázad – Turszkyakkal összesen mintegy 150 – katona utnak indúl, Bethlenben legkisebb zaj s jele a veszélynek. Vasárnap reggel többen mondák, vissza kell indúlni, de a tisztek ellenzék, s jelesen gr. Kornis Gábor, ki mint nyugalmazott őrnagy s megyei földesúr közelebbről a debreki expeditióban is hivatlanúl vezérnek ajánlkozott. S mert Bethlenbe is mint deus ex machina megjelent. Az ebédnek, a Bethlen Ferencz udvarházánál, hol a tábor vala, délután 3 órakor kellett elkészűlnie; katonáink farkas-étvágygyal ebédhez ülnek, s az első falatot alig eszik meg, midőn megperdűl a lármadob. ltt vannak az unitusok! „Itt vannak az unitusok! Itt van Urbán! El vagyunk veszve!” kiáltja mindenik, s valóban az egész falu s a közel völgység meg vala telve szélbeli katonasággal, s ezerekre menő kaszás oláhokkal. – A megtámadásról, midőn összesen alig voltak 150-en, szó sem lehetett. Őrseregünk részéről fejér kendővel a szélbeli ezred tiszthez megy egy küldött, kijelentvén: „Minthogy őrseregünk nem számított arra, hogy a lázadó oláhságot rendes katonaság támogassa, s csak ezeknek lecsendesítésére jöttünk, a katonasággal erőnk aránytalansága miatt is nem mérkőzhetvén, ezennel menekvést kérünk, vagy magunkat, ha ugy kivántatik, feladni kénytelenek vagyunk.” Az oláh ezred tisztje nem Urbán, mert ő nem mutatkozott, ámbár, mint állítják, jelen volt, azt kíváná, hogy a Turszkyak, mint császár katonái álljanak az ő soraikba, a nemzetőrök pedig tegyék le fegyvereiket. – Meg lőn. Körülbelől 50 szúronyos fegyver, valami 80–90 darab legszebb két csövű vadász-puska, pisztoly, kard, s ezeken kivűl az őrsereg dobja is, alávaló módon elszedettek, s a jelen levő számlálhatatlan pórnép a magyarság megbecstelenítésére gúnyhahotát váltott. Pál János, derék honfi társunk, elébb őrmester a székely ezrednél, most házi nevelő, megrettenve, hogy a féktelen csordának áldozata lesz, magát egy pisztolylyal főbe lőtte. Nemzetőreink közől egynek sem volt éltéhez több reménye. Azonban, úgy igazíttatott el, hogy gr. Kornis G. kezesűt Naszódra vitetett, s nemzetőreink a Turszkyak kiséretében haza bocsátattak. Az gyalázat: ha a Turszkyak velünk éreznek, hogy bennünket lefegyverzeni megengedék, s tőlünk az oláhok közé állanak. Mindnyájan lázadó nép lecsöndesítésére mentünk, együtt kellett volna dicsőséget vagy gyalázatot kiáltanunk. Az oláh ezred bánásán nem csodálkozunk. Ez Urbán parancsa alatt áll, s a haza ellen fel van lázadva, s magát az egész oláhságot czimborasága alatt tartja, s együtt rabolják s gyilkolják a magyarokat. Gr. Kornis Gábort, ki hívatlanúl vezérűl tolakodott, ki a debreki expeditióba is kihívta őrseregünket, s kiről az egész vidék tudja: hogy oláh ezredi katonákkal őriztette udvar-házát s ezeknek tisztjeivel fraternizált, a legtöbben vádolják, s azt hiszik, e kelepczébe ő csalta be seregünket. Azonban a terv nem sűlt el egészen, mert úgy volt az intézkedés, hogy az őrseregnek legderekabbjai, s a Szamosvárott levő mintegy 120 önkénytes honvéd is kimenjen s egyszerre öldököltessenek le. Ezek azonban szerencsére itthon maradtak. Magyarok boszúálló istene, meddig nyugosznak még villámaid? – R.l.
