Sopron.
Sopron.
F. nov. 5-én délben ért ide, Pozsonyból átrendelve, egy osztály huszárság, melly épen a Csehországból és Gallicziából haza törtetett bajnokokból áll. E dicső csapat látása Sopron városára ritka lelkesedést árasztott. Ennek bizonyságáúl, néhány óra alatt a városban a vitézek szükségeinek fedezésére következő, nagy örömmel nyujtott adományok gyültek össze s adattak át Sréternek, mint vezénylő őrnagynak: készpénzben mintegy háromsznyolczvan ezüst ft, ruhaneműekben: 39 ing, 40 gatya, 18 mellény, 1 köpönyeg, több felöltőféle, nyakkendők, nadrágok, 1 pár topán, lepedő, nemzeti rózsák stb. S ezen adományok még újabbakkal is tetéztetnek, ha Dezsőfi kapitány nem nyilvánítja volna, hogy már most a szükségek eléggé födözvék.
Éljenek a lelkes soproniak! És hogy nekik még egy éljent mondhasson az olvasó, álljon itt egypár szó a soproni vadászcsapatról. A kottorii, domborui és csáktornyai győzeimekben igen munkás részt vőn egy mintegy 200-ra menő sopronvárosi önkénytes nemzetőrcsapat, mellyet különösen a huszárok nagyon megkedveltek, mivel benne mindannyi rettenthetlen bajnoktársat és nem holmi „futó sereget” tanultak ismerni. A soproni vadászok 3–4 annyi ellenségnek is bátran közéje rohantak; kettőjök péld. egy helyen lajtorján ment utána vagy 15 fegyveres illyrnek, kik padlásra rejtőztek; – ők lőtték le Bornemiszát is, s az ellenségben általában tetemes pusztítást vittek végbe. Illy tények után a mult héten haza jövén, Sopron polgárságától diadalmi ünnepélylyel fogadtattak, és fejenként gyöngéd kezektől font koszorúkkal lőnek ékesítve. És méltán; mert ők is felköték a tisztelet koszoruját Sopron városának, melly e nehéz időben a legnagyobb hazafiság példájával megy előtte az el-elmaradozó megyei népnek. – T.
