VASUTAKNAK AZ ORSZÁG ÁLTAL KELL ÉPITTETNI ÉS TULAJDONUL MEGTARTATNI.
VASUTAKNAK AZ ORSZÁG ÁLTAL KELL ÉPITTETNI ÉS TULAJDONUL MEGTARTATNI.
(Vége.)
Politicai szempont. A’ vállalkozó társasági rendszer alkalmazása egyszerűn egy uj feudalismust rendszeresít. Csakhogy ekkor a’ járom nem leszen vasból, hanem aranyból.
Mindenki észreveheti, mi könnyen hathat a’ közérdek ellen minden illy társaság; és ha ez könnyű: mi következik akkor, hogyha az egész tér e’ kis financziai oligarchák által leszen elfoglalva, kiknek az iparuralom vigyáztalanul átengedtetik? Kérdjük: melly hatóság lenne elég erős ezen külön gazdagságuk és tagjaiknak helyzete által illy hatalmas társaságok ellen küzdeni, ha mindenütt, minden tekintélyes hivatalban, a’ törvényhozásnál és sajtóban rájok bukkanna? Képzeljük el csak, minő veszélylyel környezne bennünket e’ sokszoros, mozgékony zsarnokság, mellynek lába mindenütt, teste sehol sem volna: akkor valósággal a’ statusban egy statust kapnánk. ’S mi lenne nagyobb tulzás, nagyobb veszedelem? Mondják ugyan, hogy e’ kérdésnek semmi köze a’ politicához: de minden egyeneslelkű embernek el kell ismerni, hogy e’ kérdés inkább politicai mint kereskedelmi. Belgiumban a’ vasutak épitése a’ kormány által leghatalmasabb eszköznek véletett az 1830-ki események megerősitésére, valamint a’ nemzetnek az orániai ház követelései és ármányai elleni ótalmazására. Gondoljuk el, ha Belgiumban az első vasut építését egy társaságnak adják, mi történt volna? Hollandia, merőben politicai czélból, csatornáinak vámdíjait leszállitotta, vagy versenyző vonalokat készittetett volna. Igy a’ társaságoktól megkezdett munkák felakadtak, a’ tőkepénz elveszett ’s Belgium a’ Mosel és Rajna összekötésének hasznaitól megfosztatott volna – hacsak a’ kormány a’ félbeszakadt munkákat megint nem folytatja. Ez kézzelfoghatólag bizonyitja, hogy a’ közmunkákat szükségkép a’ statusnak kell elvállalnia. De mit! kétséges körülményekben nem találkozhatnának e a’ nemzet ellenségiből alakult társaságok? Minő széles pálya árulásra! Ha Frankhonban vasutak voltak volna a’ régi nemesség hatalmában: az 1789-iki történetek alkalmasint nem történnek.
Azt mondják: a’ társaságok mitsem tehetnek önmagok által, hanem a’ kormány kötelessége őket segíteni; mert mindenek előtt a’ társulati szellemnek kell kedvezni és az ipart bátorítni. Álljunk meg itt egy pillanatig. Nekünk mindig ugy tetszett, hogy a’ közmunkák kérdésében e’ szavak: „társaság és ipar” igen félreértetnek.
A’ társulati szellem igen fölséges dolog, ha jó társaságok értetnek, de utálatos, ha roszakról van szó. Legjobb e anyailag, erkölcsileg és politicailag a’ társasági rendszer? itt fekszik az egész kérdés.
Az ipart illetőleg, hogy azt pártfogás alá tanácsos venni, senki sem fogja tagadni. De mi joggal hasonlíthatjuk az ipar érdekét némi financziai társaságokéhoz? a’ műiparos világ egyedül azokból áll e, kik p. o, mint vállalkozó társaság a’ vasutakat épitendik? Mi azt mondjuk, hogy főleg azokból áll, kik a’ pályát használandják. No már azok, kik rajta járnak, gyárasok, banqnierok, tőkepénzesek, mesteremberek, napszámasok, kereskedők; az egész világ! Im, ez az ipar, mellyet haszon parancsol pártfogulni, ’s mellyet magas árszabály félszázadig is akadályozna. – Többféle vegyes rendszerek is indítványoztattak. Akarják tudniillik némellyek, hogy a’ status csináltassa a’ költségesebb vonalokat, a’ többit pedig engedje át a’ magányiparnak. Szép kérdés-oldozás mondhatom! – Vedd el mind, a’ mi hasznos és mégis kevesbe kerül: én osztályrészemül tartom, a’ mi sokba kerül, és semmit sem hoz be. – Szépen köszönöm. Kettő közül egy áll: a’ status elvben vagy nem képviseli, vagy képviseli a’ nemzeti társadalmat. Első esetben minő joggal ’s kinek érdekében engednők nekie csak egy pár vonal készítését is? a’ másodikban, gondolhatunk e valami furcsábbat, mint midőn a’ status maga magának versenyzést szerez?
Illyen dualismus akármilly szempontból is megengedhetlen. Ha a’ status az ország éjszaki részeiben a’ vasutak épitését magára vállalná: délen nem léteznék kormány. Ha a’ status – mi igen valószínű – olly gazdaságosan épitene, hogy mérséklettebb árokat szabhatna, mint a’ társaságok: nem volna e azon vidékieknek, kiket a’ magas ár ér, méltó joguk panaszkodni? Ellenben víná ki a’ társaság a’ diadalt, minő szerepet játszanék a’ közhatalom, a’ status? – – Három más vegyült rendszert is szoktak ajánlani: 1) hogy az ország segedelmet nyujtson a’ társaságoknak; 2) hogy kölcsönözzön nekik; 3) hogy bizonyos századbér minimumért kezeskedjék.
Segedelem (subventio). A’ segedelem módja csudálatos eszköz lenne a’ közönség filléreiből néhány pénzes uraknak ajándékot adni, kik már jóformán el vannak látva. A’ vállalkozó bauquier az igért segedelemhez arányzott díjjal adná ki az illető részvényeket, ’s az egész rendszer arra szoritkoznék, hogy az ország tárából néhány milliót a’ nyerészkedők zsebeibe csusztasson*.
A’ franczia követkamrában ez iránt tett inditvány megbukott. – Sz. P.
Kölcsönzés. A’ kölcsönzési mód sem ér többet. Lehetlen, hogy a’ kormány közpénzt magános embereknek adjon a’ nélkül, hogy magának legalább kezelését fentartaná. ’S ebből minő surlódások támadnak egyik, minő csalódások, sőt csalások, a’ másik részen, minő anarchia és rendetlenség! Egyébiránt is elkerülhetlen, hogy a’ statusnak előlegezése pótlásaul a’ vasutak beváltására kiváltsága legyen, ’a ezen föltétel már elég a’ vállalattól minden józan üzért elriasztani.
Egy minimumért jót állani. Ime e’ rendszer következőkben áll: A’ status lekötelezné magát a’ vasutrészvényeseknek száztól két, három vagy négy századbért biztositni, mihez talán még egy % az épitésre használt tőkepénz törlesztésére járulna. Már pedig ez annyi, mint a’ részvényeseknek ennyit mondani: „a’ status nektek engedi a’ nyereséget, ’s magára vállalja a’ veszteséget. Csináljatok nekünk vasutakat, és vessetek rá magas árszabályt! A’ szegény nem utazhatik rajta: de mi baj! csakhogy jövedelmetek 4%-on fölül essék!” Jó és szerencsés tőkepénzesek!
Egy pillanatig várjatok, uraim! ha egy szegény napszámos, kinek más tőkéje nincs, mind két keze, munkát kér, hogy éhen meg ne haljon: ki biztosít neki munkát? hol van a’ minimumróli kezeskedés a’ szegény munkája részére, kit egy uj gép feltalálása műhelyéből kivert, vagy kinek kenyerét egy halálos verseny elrabolta, vagy kit egy váratlan crisis haloványan és félholtan palotátok egyik szögletébe vetett?
Mit? jótállás? hogy a’ gazdagnak tőkéjétől bizonyos jövedelem bátorságosittassék, de semmi kezesség, hogy a’ szegénynek munkája és napszáma biztositva lesz? Ime a’ ti felosztási igazságtok! – Ki nem érzi illynemű rendszer sok gáncsait? – Mondják: ha a’ status venne kölcsönt a’ közmunkák átvállalására, a’ századbér fizetése iránt nem kaphatna jutányosb föltételeket, és az örökös adósságot folyvást nehezítné. Bocsánatot kérek, de ezen okoskodás nem helyes. A’ status vasutak épitésére kölcsön vevén, a’ rögtön emelkedő jólét eredményeit huzza adóssága lefizetéseül, ha a’ szállitási árszabály bizonyos határok közé szorittatik. Ezen esetre maga a’ nemzet az, melly a’ status közbenjárása által közlekedési utak megnyitására kölcsönt vesz. Nézetünk szerint a’ kezeskedési rendszer hathatós ösztön lenne a’ tőkepénzeseknek, elannyira, hogy a’ tőkék minden más ipart szükségképen egyszerre elhagynának, egész erővel arra rohanandók, melly olly roppant kiváltságban részesittetik, miszerint vesztenie soha legroszabb esetben sem lehet, nyerni ellenben igenis. Szükség e hozzá adnom, hogy ez által a’ börzejáték uj rugósságot kapna? Ezt hasztalan volna tagadni. Midőn bizonytalan állapotban vagyok, a’ veszteségtőli félelem sok vágyat mérsékel, főkép kevesbbé kalandos embereknél. De ha réstvénynyel kinálnak, minek értéke bizonyos, jövedelme birtosított, ’s még nyereséggel is kecsegtet, a’ csábitás ellenállhatlanná lesz. A’ századbér-minimummali kezeskedés, miután a’ részvények közpapir-értéket kapnak, nagyobb elterjedést idéz elő, és ez által a’ sebes keringésben megint börzejáték támad. Egy más nehéz gáncsa e’ rendszernek az: hogy kalandos szellemű embereket minden felelősségtől fölment, és vakmerő vállalkozásoknál az érdemlett megfenyitést elháritja; mert nem mondhatjuk eléggé: a’ társaságok alakulásmódja magában nem elég biztos arra, hogy az alapitók okossága által keletkezett terv értékében vakon bizhassunk. Ezen alapitók többnyire nyerészkedők, ’s mégis ők választják a’ végrehajtó ügyvivőséget. Aztán jó a’ részvényesek közgyülése, melly behunyt szemekkel hagy helyben mindent. És mit jelentsenek ezen olly sokszor ismételtetni szokott czimek: „szilárd társaság, érdemes társaság”? – Hogy a’ társasági igazgatók feddhetlenek is lehetnek, nem tagadjuk, és kétségkivül ugy is van sokszor, de igen valószinű az is, hogy gyakran nincsen ugy. Midőn egy társaság alakittatik, nem a’ legerényesb, hanem a’ legügyesebb és leggazdagabb emberek képezik a’ részvényesek élite jét; a’ mi pedig a’ többi részvényeseket illeti: hihetjük e komolyan, hogy az ellenőrség hatását elégelhetnők? A’ tapasztalás nem mutatja e elég világusan, minő ingadozó, minő csalfa, minő lehetlen az ellenőrség?
E’ különféle módok, a’ statust a’ társaságokkal társasítani, egyik hibát a’ másikra halmoznák. Ha különben e’ rendszer elfogadása minden esetre elhatároztatnék, merjük azt korlátozás nélkül tenni; ne alacsonyitsuk a’ statust alárendelt szerepre, melly a’ hatóság eszméjét legyalázná, a’ népet pedig megrontaná.
Befejezés.
Vállalja el tehát a’ status az országos közlekedési eszközök építését, ’a állitson e’ végre fel egy országos pénztárt.
A’ dicső Franklin Benjaminnak unokaöcscse Franklin Edvárd, ki – mint nagyhírű rokona – jeles financzialista, mély elmélkedések után uj rendszert készitett egy egyesitő bank fölállitására. – Hogy vasutak, csatornák és más közmunkák épitésére pénzt teremthessünk, e’ kölcsönvételi módot hazánkra igen alkalmazhatónak találom – mert egy fillérbe sem kerülne; azonkivül lerontaná az agiotaget, és távol tartaná a’ financialis crisiseket. – Franklin Edvárd a’ századbért jelenleg 4%-re kivánná szállittatni, ’s az évpénz (rente) alapjaul az egyes számot venni, azaz: 1 frt. évpénzt 25 frt. tőkéért. Az utalványok 1 forinttól egész 40 forint évpénzig az átadóra (Überbringer, porteur) szólnának. Ezen uj évpénz vevői mentve lennének minden küldési, átadási alkudozási, ’stb., 597költségektől ’s mindennemű más formálitásoktól. Illy évpénzek az ország minden részein adásvevésben, takarékpénztárakban, adóban, szóval minden financialis administratiónál bevétetnének. A’ rendszer annyira egyszerű és popularis, hogy minden proletarius megfoghatja a’ kölcsönvétel alapját. Ihol egy minta:
Magyar nemzeti örökös évpénzi jövedelem. A’ nemzeti adósság könyvében beirt évpénz. – Kibocsátási év 1843.
1843 1844 1845 1846 1847 1848 1849 1850 1851 1852 1853 1854 1855 1856 1857 1858 1859 1860 1861 1862 1863 1864
Az évpénzesek számának öregbülésével a’ rend és béke baráti is szaporodnának. Ezen uj népszerű évpénzi jövedelemben rögtön szebb jövendő derülne ugy a’ nemzetre valamint a’ kormányra is. A’ nép, mint évpénzes elismerné, hogy ez a’ leggazdaságosabb mód pénzt teremteni. – Magában értetik, miképen arra, hogy e’ bizonyitványok külföldön bizalmat és keletet nyerhessenek, de talán honunkra nézve is szükséges néhány általános, egyforma adózások behozatala. E’ tárgyról az időszaki sajtó már terjedelmesen vitatkozott, ’s a’ legközelebbi országgyülés remélhetőleg tárgyalás alá is veendi azt.
Pénzözöntől pedig félni balgaság lenne, ha meggondoljuk, miképen minden tőke, melly utak, hidak, csatornák épitésére fordittatik, a’ keringésből eltünnék és elenyésznék. Szükségeink tömérdekek és fölösleges pénzt egy könnyen nem szerezhetünt: de mindazáltal e’ papirpénz kibocsátását bizonyos öszvegre szoritani elkerülhetlenül szükséges.
Vaspályákon a’ szállítási bért a’ feltartás évi költségeivel arányba kellene hozni, nem pedig a’ kiadott tőkéket visszaszíni. Belgiumban már egy részben felfogák, mikép a’ status a’ vasutakból csak közvetett, indirect jövedelmet hozhat, mellynek forrását a’ közönség gazdagságának fokonkinti gyarapitásában lelhetni fel.
Hogy a’ bureaucratiai lassuságot és hüledezést kikerülhessük, válaszszon a’ pénztár egy külön igazgatóságot, ’s ahoz minden tehetségü embereket híjon meg. A’ kérdésnek más megfejtése nem méltó a’ nemzet fölségéhez és fölszámithatlan nyomorúságot okozna. Ne vonakodjunk tehát a’ nagy elvet fölállítni, mert az elvek maradandók; mert egy igaz elv sokkal szentebb dolog, mintesm azt csak azért, mert talán roszul alkalmazhatják, föláldoznunk lehelne és szabad volna; mert a’ baj, melly egy nemzet életének fölszinén létezik, kevesbbé rémitő, mint az, melly minden porusain átszivárgott, és a’ gyomor fenekében megfészkelt.
Milly vállalkozó társaságokat látunk, nagy isten! a’ mostani időben! A’ nyerészkedés szelleme meglepte az embereket, de nincs hozzá – lángeszök. Különös és fertelmes dolog! E’ nyereségvágy szülte materialiemus nagy rohamában az értelem elveszti jogát a’ vezérletre, az erény a’ becsülésre. Az udvarló erényei után a’ futáréi következnek. Ez igen egyszerű. Minő status hagyomány lehetne maradandó a’ köztársaságban, hol minden leszámoltatik, hol még a’ házasság is adásvevési ’s bérleti szerződések közé soroztatott, mert csak az kérdeztetik: hoz e a’ nő szerelme 4 vagy 5 századbért.
De, mondják: sok hibás eszmék keletkeznek, sok álmodozások prédikáltatnak. Mit mondjunk erre? ugy van e a’ gyarló ember alkotva, hogy az igazsághoz egyszerre hozzá juthat? ’s ha éjben találja magát, el kell e őt tiltani az igazság kapujától csak azért, mert mielőtt oda jut, sötétben kell tapogatóznia? ’s tudjátok e ti, hogy az emberiség semmi hasznot sem huzhat abból, mit ti szintugy álmodozva álmodozásnak neveztek? Tudjátok e, hogy a’ mai álmodozás 10 év után nem lehet igazsággá? Kezdetben minden rendszer, minden uj doctrina mindig több ellenmondókra talált, mint pártolókra. Nem itéltetett e minden eszme, melly hatalmával az emberi nemen uralkodik, balgaságnak, mielőtt bölcsnek tartatott volna?
Ne fogadjunk el mindent mit felüleges elméncz megannyi oraculum gyanánt árulgat, és keressük az igazságot, okossággal és kétkedéssel is: ez ellen semmi ellenvetésünk. De miért zárnók el a’ pályát merész lelkek előtt? Minden seregnek melly ismeretlen országba nyomul, kalauz kell, habár néha egynémellyik eltéved is.
A’ csüggedetlen elmélkedés napjainkban nem olly közönséges, hogy az értelmességet napi munkájában megfagylalni ’s a’ bátorságot csökkenteni tanácsos volna. Mit féltek hogy ismereteket terjeszt az ember? Feleletünk ez: ha ezen ismeretek hibásak, a’ vitatkozás ugy elhordja mint szél a’ polyvát. Hogyha máskép történnék, ugy a’ haladás chimaera volna, és nekünk nem maradna még hátra, mint fejünket köpönyegünkbe burkolni.
Szabó Pál.
Ohajtanók, hogy értekező ur azon Franklin-féle évpénz-rendszert, mellyről futólag emlékezik, kissé részletesebben megismertetné, nevezetesen véleményét arról is megmondaná: minő forrásokat javasolna az évpénzek (rente) fizetésére fordittatni? miután abban (a’ mint már máskor e’ lapokban terjedelmesen fejtegetők) tökéletesen egyet értünk, hogy sokkal nagyobb a’ követett nyereség, melly a’ statusra olcsó ’s könnyű közlekedésből háramlik, mintsem hogy ezt az egyenes közvetlen jövedelem tekintetének alája rendelnie tanácsos volna; más szóval; egyet értünk abban, hogy a’ status vasutakat, csatornákat jövedelemforrásnak soha se tekintsen, sőt ha egy bizonyos szállítási árszabás mellett jövedelem kerülne ki, kötelességében állana azon árszabást minő addig leszállitani, mig a vasat vagy csatorna többet nem hozna be, mint mennyi a’ fentartásra tatarozásra, igazgatásra ’s a’ nagyobb javitások, ujitások végett szükséges tartalék-pénztár alakitására kivántatik. – Ohajtanók továbbá, ha értekező ur megmondaná véleményét: hiszi e, hogy minálunk, hol a’ tőkepénzek még 5–6 pcentet többnyire földmüvelésben is jövedelmeznek, négy pcentes évpénz-utalványoknak vevői akadnának? pedig nagyobb évpénzt kötelezni a’ pénzkelet előrelátható alábbszállása miatt nem igen hinnők tanácsosnak. – Egyébiránt legyen szabad tisztelt olvasóink közül azokat, kik az időszaki sajtó munkálatát egy napi olvasmány érdekén túl is méltatják, megkérnünk: méltóztassanak többek között lapjaink 64-ik ’s 134 és 135-ik számaiba visszapillantani, hol az utaknak, csatornáknak, nem vállalkozó társaságok hanem az ország általi épitése mellett nyilatkozván, nemcsak okainkat előadók, miknél fogva a’ lehető három rendszer közt ép a’ közköltségen épitést hiszszük leginkább ajánlhatónak, hanem a’ módrul is ejténk egykét igénytelen szót. – Erről azonban lesz még alkalmunk szólani. Most, miután értekező urat annyiszor látjuk Belgiumra hivatkozni, legyen szabad megjegyeznünk, miképen ezen kis, de viritó ország alig 530 mérföldjével ’s mintegy 4,000,000 lakosával, alig bontakozott ki egy revolutio veszélyeiből, midőn 1834-ben,’s tulajdonkép 1837-ben törvényt alkotott a’ vasutakról, ’s 113 mérföldnyi (lieues) vasutat statusköltségen épitetni rendelvén, erre 125,664,707 frankot (mintegy 50,000,000 pengő ftot) szavazott. Ebből 1841-ig 78 millió frank kiadva, mint egy 68 mértföldnyi vasut egészen elkészitve ’s használva, 34 mérföldnyi pedig készülőben volt. – A’ mi vasuttörvényünk 1836-ban alkottaték; – ’s mink van? mire vethetjük szemeinket? – De ne vegyük föl szegény magunkat, nézzük a’ Belgiummal szomszéd Francziaországot, közel 19-szer olly nagy területével (9,843 mf) ’e több mint nyolczszor annyi népességével (33,540,910): mit tőn aránylag Belgiumhoz képest? – csaknem semmit, vagy legalább felette csekélységet; – ’A miért nem tőn többet, miért nem tettünk mi ugyszólván legkisebbet sem? – mert Francziaország ’s mi vállalkozó-társaságrendszerre alapitók vasuttörvényeinket, a’ kis Belgium pedig maga épitett. – Mindnyájok hasznára, mindnyájok által „au profit de tous par les soins de tous.” mint Rogier a’ közmunkákra ügyelő minister mondá a’ kamaráknak 1841-ben tett nyilvános számadásában, – Itt a’ példa, kövessük!
Szerk.
