EGY JÓ FALATÉRT NEM LEHET SAJNÁLNI AZ UTAT
EGY JÓ FALATÉRT NEM LEHET SAJNÁLNI AZ UTAT
Végre vegyük vizsgálat alá a „Bécsi csonthúsnak” a dolgát, mert még mindig vannak vendéglők Pesten (amelyek különösen tiszteletre méltó múltra tekinthetnek vissza), vannak vasúti állomások, különösen az ország nyugati határa felé vivő útvonalon, ahol a restaurációban, az állomási vendéglőben, amelyeknek étlapján délidőben a szokásosnál nagyobb betűkkel szerepel a „Bécsi csonthús”.
Családi háztartások köréből hallottuk, ahol egyébként minden lehető erőfeszítéssel azon vannak, hogy a családfő étvágyas kedve kielégüljön, tehát komolyan igyekeznek a Páter Familiárisz gusztusa szerint megszerkeszteni a mindennapi ebédet – családi háztartások körében mondják, hogy a „Bécsi csonthússal” még napjainkban is ugyanazt a küzdelmet vívják a magánháztartások, mint akár a régi időben, amikor jogosan törvényszerűleg és versenyképességének teljében méltán volt ellenfele minden háziasszonyi igyekvésnek a „Bécsi csonthús”.
Nézzük meg, hogy milyen volt ő abban az időben, amikor kedvéért, egy jó hangulatú ebéd, egy alaposnak látszó étvágy mulattatására érdemes volt eljárogatni olyan vendéglőkbe, amelyek különben nem estek útba, de közismertek voltak marhahúsukról – vagy pedig néha vonatra ülni reggel (a kettes számú gyorsvonatra), hogy már a déli harangozás előtt ott ülhessen az ember a Sachernél, a Carlban vagy Meissi és Chandosznál, vagy az Imperiálban, ahol a híres marhahúsokat árulták. Az egyes számú vonat délután öt órakor jött Budapestre, addig komótosan meg lehetett ebédelni (marhahúst fogyasztani), a bécsi ismerősökkel megbeszélni az eseményeket, sőt esetleg egy kávéházban is üldögélni, amelynek ablakai a Ringre nyílnak. Nézzük, milyen volt akkor a marhahús, amikor Pesten szakemberek komolyan vitatkoztak arról, hogy vajon a „Braun”-nál vagy a „Panni”-ban, a „Kürt”-ben vagy a Szikszaynál adják a legjobb leveshúst.
És nézzük meg manapság a „Bécsi csonthúst”.553
