2
2
Fehérné amaz országgyűlési képviselőválasztások alkalmával tűnt fel, amely választásokat Podmaniczky Frigyes, mint szabadelvű párt elnöke ötször is vezényelt, mégpedig olyan ügybuzgalommal, hogy 1869. november hónapjától 1907-ig, harmincnyolc esztendő alatt csak kétszer mehetett „szabadságra” Pestről: 1873-ban egy hétre a bécsi világkiállítás megtekintésére és 1875-ben Belgiumba, az ottani zeneünnepségek meghallgatására, ugyancsak egyheti időtartamra. Különben egy emberöltőn át Podmaniczky Frigyes mindig Pesten volt, és imádott fővárosában nem lehetett olyan időjárás, hogy Frigyes zúgolódott volna. Miután két vasúttársaságnak is igazgatósági tagja volt, a szabadjegyei évről évre gyűltek, anélkül hogy eszébe jutott volna valaha is megpróbálni azokat az előnyöket, amelyeket egy vasútigazgató utazás közben élvezhet. Mindig gyalog sétált, miután lóháton már nem volt szokás járni a főváros utcáin. Bérkocsin pedig 1856-ban ült utoljára.
Bizonyára hatása volt Fehérnére eme fentebb felsorolt előnyöknek is, amelyek egy férfi megbízhatóságát jellemzik, midőn Frigyes életében szerepet akart játszani. 1875-ben, a képviselőválasztások alkalmával tűnt fel Fehérné először az egyesített Budapesten…
– Hallom – kezdte –, hogy nagyságos úr intézkedik arra nézve, hogy ki legyen országgyűlési képviselő Magyarországon és ki nem? Igaz volna ez?
Podmaniczky Frigyesnek még Ferenc Józsefénél is tömöttebb, de középen kiborotvált rőtbarna szakálla volt ez idő tájt, és honvéd huszárőrnagyi kinevezése emlékére fekete szalaggal szegélyezett zsakettjét derékban szűken szabatta. Igenlően felelt tehát Fehérné kérdésére, mire az asszonyság így folytatta:
– Miután a dolgok így állnak, reménylem, semmi akadálya nem lesz annak, hogy férjemet, Fehért, egy vidéki kerületben képviselővé megválasszák!
Fehérné az akkori idők divatja szerint, Erzsébet királynő módjára cethalcsontokat viselt derékfűzőjében, és uszályos fekete ruhában jelent meg, amely ruhát a brüsszeli csipkeverők munkája díszített. És egy bársonyzsákocska lógott a karján, amelyből nyomban elővette az említett Fehér fotográfiáját, amely Fehért tetőtől talpig ábrázolta, egyetlen megbízható momentum volt rajta cúgos cipője, amelyet Tisza Kálmánnak minden híve viselt.222
Másodszor az 1878-as képviselőválasztások alkalmával jelent meg Fehérné Pesten, és Frigyest valamely félig tett ígéretére figyelmeztette, amelyet Frigyes az „Angol Királynő”-beli kvártélyán mondott volna az asszonyságnak.
– Már nem lakom az „Angol Királynő”-ben, mert anyagi viszonyaim nem engedik meg a drága fogadói életmódot, különben is háborúban vagyunk Boszniával, és egy szolgálaton kívüli tiszt sem engedheti meg magának, hogy állandó otthonról gondoskodjon – szólt Frigyes.
Fehérné akkoriban még „turneur”, azaz egy alsószoknya alá rejtett párnácska segélyével is növelte idomai kerekdedségét, és a párnácska legalábbis akkora volt, hogy elfért volna rajta egy macskacsalád, mama és cicái, mint abban az időben mondogatták. Frigyes, aki Boszniába is készülődött, nem minden irigység nélkül gondolt Fehér úrra, akinek joga van bizonyára e párnácska kellő elhelyezéséről neje derekán gondoskodni. Mint ahogy a férjek békeidőben feleségeik ruházkodásával törődnek. Fehér, mint legutóbbi fotográfiája is mutatta: tekintélyes, tokás, aranyláncos, szalonkabátos férfiú volt, mint általában a magyar úriemberek, akik a szabadelvű párt uralkodása idejében számítani akartak valamit a közéletben. Csak Herman Ottónak és Thaly Kálmánnak volt olyan külseje, amely nem illett volna minden arcképalbumba.
Harmadszor az 1881-es választásokkor kopogtatott Fehérné a képviselőválasztások legfőbb intézőjénél.
– Hallom – mondta –, hogy Körmöcbányán egyebet se tesznek, mint az ezüst egyforintosokat verik, hogy legyen elegendő tallér az országban, amelyet a díjnokoknak, napidíjasoknak fizetnek, miután maholnap díjnok lesz mindenki Magyarországon, csak a képviselőknek nyomtatták a zöldhasú ötforintos bankókat. Ajánlom méltóságos úr figyelmébe férjemet, Fehért, aki most már rászolgált, hogy képviselője legyen valamely tót kerületnek.
Fehér legutóbbi fotográfiája valóban egy kopaszodó, de oldalszakállas, pödrött és elöl nyitott inggalléros úriembert mutatott, aki nem is lehetett volna más igazság szerint Magyarországon, mint képviselő. Tokájának ráncaiból is mély, ünnepélyes, fontoskodó hangra lehetett következtetni. De maga Fehérné is beillett volna képviselőnének, miután szubrett frufruit többé nem göndörítette homlokán és nyakán a kolmizóvassal, ellenben derékfűzőjét tekintve arra lehetett gondolni, hogy annak összekötő pertlijét egyik oldalon a szobalány, másik oldalon Fehér úr húzza a felvétel alkalmával, miközben Fehérné felváltva223 szidja az öltöztető személyzetet. Valószínűleg acélpántok is rejtőzködnek a derékfűzőben, amely alatt a vászoning piheg és a fűzőn kívül elhelyezkedő alsószoknyát irigyli, ha az alsószoknya hasadékán át néha kitekinthet. Frigyes, miután intendánsi hivatásánál fogva néha rapporton jelent meg a mély hangú és terjedelmesebb drámai énekesnők öltözőiben is, a női öltözködés titkaival ismerősebb lehetett, mint bárki Magyarországon. Igaz, hogy talán csak az egy és világhírű Tuzolla Emma mondhatta el, hogy az intendánsnak a cipője felhúzásánál is hasznát veheti, de hát mit meg nem tenne az ember egy elkényeztetett énekművésznő kedvéért?
Fehérné hiába hivatkozott arra, hogy a császárfürdői bál alkalmából Frigyes egyszer megmutatta neki az épület berendezését is, Podmaniczky csak mélabúsan csóválta a fejét:
– A magyar képviselők hosszú életűek. Még az is végigéli a ciklust, akit korelnöknek választunk meg. Várni kell Fehér úrnak az alkalmas kerületre.
Ám az 1884-es választásnál már alig lehetett kifogást találni Fehér személye ellen. Miután minden gyerek tudta Magyarországon, hogy nyolcvanötben országos kiállítás lesz, amikor is sok teendő várakozik minden magyar képviselőre, Fehér már jó előre díszmagyarban fotografáltatta le magát, és bajuszát megnövesztette, mint egy ősmagyar.
– Nincs még két ember az országban, aki alkalmasabb volna képviselőnek az ünnepélyes díszfelvonuláson, mozgalmasabb ciklusban – mond Fehérné, aki majálisozó, rózsaszínű ruhában jelent meg Podmaniczkynál, miután Mária Valéria, Ferenc József legkedvesebb leánya a tavasz színeit kedvelte öltözködésében. Olyan volt, mint egy cukrászdái fagylalt a képviselőjelöltné, és nyitott nyakú zubbonykajából szőkesége, fehérsége, rózsaszínűsége kinyílt rózsaként emelkedett ki. Piros csíkos, úgynevezett gigerliövet viselt a derekán, amelynek antik utánzatú csatja volt. Kerek szalmakalapja ama bolondos Girardi-kalapok közül való volt, amelyek megfelelő szalaggal és fátyolkával díszítve bámulatra gerjesztették a férfinemet. „Most vagy soha” – topogta még kivágott barna cipője is, trottőrszoknyája alatt, amely egy csíkot engedett látni skót mintájú harisnyájából. A betétes szoknya, amely együtt pördült tulajdonosával, minden körülmények között hódított volna, de Frigyesnek az jutott eszébe, hogy az 1885-ös kiállítás alatt kell végre megnyitni és rendeltetésének átadni az Operaházat, amikor is nemcsak a múlt időkbeli grófnőknek és mind érzékenyebbé válott hölgyismeretségeknek224 kell gondoskodni megfelelő helyről, hanem a jelen idők előkelő nővilága is annyira igénybe veszi minden szabad idejét, hogy Fehérné csengő-bongó karpereceihez nem fűzheti azt a láncot, amelyet a meghódított férfiak a nyakukon viselnek.
– Majd megvárjuk, hogy mit szól Smialovszky Valér a dologhoz – szólt Podmaniczky Frigyes, és Fehér úr arcképét íróasztalára helyezte, hogy szemérmes (és az igazat még maga előtt is titkoló) úriember létére a testi szemeivel a vidéki gavallér hatalmas barkóit láthassa mindig, amikor Fehérné érett, kívánatos, ifjak és öregek érzékeit egyformán csiklandozó szépségére gondolna. Mit szólt Smialovszky Valér, a mumusként emlegetett egykori jámbor felvidéki képviselő a dolgokhoz? Az 1884-es képviselőválasztások elmúltak, és Smialovszky Valér nem szólt semmit.
