A FORRADALOM NAPJAI
A FORRADALOM NAPJAI
Vasárnap délután elhatároztam, hogy elpazarolom időmet, mint egy milliomos. A polcról levettem Vas Gereben regényét, és az őszi délután csendességében forgatni kezdtem a Jurátus élet című könyvet.
Ez az író Kossuth Lajossal élt egy században, életírói feljegyzik róla, hogy csörgette kardját ama régi márciusban, lángolt, hevült, tüzelt, márciusi ifjú volt. És regénye olyan, mintha tegnap írta volna. A régi rendi Magyarország vádirata ez a könyv. A szegény, jogtalan paraszt védelme, a pöffeszkedő urak leckéztetője, a gyengék, elnyomottak gondnoka a jurátus, a regény hőse. Végigvonul előttünk a rendi Magyarország minden igazságtalansága, rövidlátó vármegyéje, maradi táblabírája, megbotozott parasztja. Milyen jószemű író volt Vas Gereben, hogy csaknem száz esztendő előtt szemügyre vette Magyarországot úgy, ahogy a mai gondolkozók látják. Tanuló koromban valamely ostoba irodalomtörténetben azt a megjegyzést olvastam, hogy Vas Gereben a régi táblabírós Magyarország humoristája volt. Ördögöt! Ügyésze, vádlója, teli torokból kiáltó szenvedője volt ez az író korának. A csendes őszi délutánban elgondolkozva forgatom a száz esztendő előtti emberek regényét. Az ő márciusi forradalmukat még föld alá tudta ásni a hatalom. Egy világháborúnak kellett felviharzani, hogy valóra váljon a múlt századbeli váteszek jóslata a szabad Magyarországról. A jurátuskarddal csörömpölő, sujtásos és lobogó hajfürtű márciusi ifjúság kis mécsvilága mellett már látta a jövendőt, s szívesen meghalt volna érte. Mi voltaképpen csak örökösei vagyunk a negyvenes évekbeli álmodozóknak, koplaló költőknek, a Pilvax rajongóinak. Száz esztendő előtt ők álmodták meg szegényes Pestjükön, a pugrisok és rosszhiszeműek Pestjén, hogy egykor mi történik ebben a városban. A tintás ujjú Petőfiek, az ostorozó Vas Gerebenek, a sok gúnnyal illetett, hóbortos márciusi ifjak ősei a napjainkbeli pesti forradalmárnak. Az ő hangjuk hallatszott októberben a körúti üdvrivalgásban, Petőfi fáklyája lobban145 végig a borús magyar égboltozaton, midőn kiütött a világszabadság. Elgondolkozva eresztem el a regényt. Mégis boldog ember lehetnék, hogy végigéltem egy magyar álmot, amelynek megvalósulásában már alig hittünk. Belélegzettem a forradalom kábító füstjét, eltehettem szívembe lángját, követhettem tekintetemnek felszálló röppentyűjét – amelyet hiába vártak a legjobb magyarok a múlt században.
(1919)146
