Határszéli Podolin boldog évei

Full text search

Határszéli Podolin boldog évei
A pataki kálvinista professzorok példájára podolini kegyesrendi paptanárok is mozgalmat indítottak, hogy többszáz esztendős kolostorukat elhagyhassák, a lengyel határszél felől közelebb jöjjenek az ország belsejéhez, esetleg Budapesthez, hisz mostanság mindenki a nagyvárosokba kívánkozik. A kultúra – mondják – Pesten lakik, vagy legalábbis a főváros közelében; Patak és Podolin (mily különös, hogy e két név egymás mellé kerül!) napi járóföldre esik a metropolistól, tehát a kultúrát alig élvezheti. Holott a régi emberek, ez iskolák alapítói nem minden okoskodás nélkül helyezik vala a magyarság védőbástyáit, a tanintézeteket a vegyes érzelmű és nyelvezetű lakosokkal megrakott határszélekre. Midőn szekerén vagy lóháton volt szokás utazni, egy-két heti utazásra volt szükség, hogy a diák Podolinba vagy Patakra érjen az alföldről. Tündérországon, Magyarországon át vezetett az út a határszélekre, és az utazó megtanulta hazáját csodálva szeretni. És a Magurán oly sziklakeményen csengett a magyar szó és magyar szokás, mint a sasok kiáltása visszhangzik a bércek között. A papok, tanárok, ifjak a határszélek csendességében egy új, szabad Magyarországról álmodtak. A régi bástyákon – Patakon és Podolinban is – Rákóczi Ferenc nevét találják; az álmok hőse, a magyar szabadság fejedelme lábnyomait nem takarta el a felejtés avarja.
Podolin, a szepesi fennsíkon fehérlő városka régi királyaink leveleiben felemlíttetik, és sok száz esztendőn át borongott a városfalvak körül a lengyel világ emléke. Egy szent életű Lubomirski herceg építette a Poprád partjára a kolostort, és az akkori idők divatja szerint kőfalakkal megerősítette. (Egykor, nagyon régen, három esztendeig járt-kelt a századok porával belepett folyosókon egy ábrándozó fiú, és szentképek289 és lengyel hercegnők olajfestményei előtt hosszasan üldögélt. Az oltárkép mögött Jókai bűbájos regényeit lehetett olvasni; öngyilkos szerzetes románja és cipcer kisasszonyok fehér lába volt érezhető a magos ablakok körül csapkodó tavaszi és őszi esőzésekben; a korán jövő télben, a vastag hóesésben lámpással járó polgárok estefelé megelevenedni látták a szepességi legendákat, a kolostor kapuját megdöngette az éjszakai szél, tán Rákóczi áll odakünn, és éjjeli szállást kér menekülésében?)
Algimnáziuma volt a városkának, amelyet néhány esztendő előtt egy ambiciózus szerzetes főgimnáziummá fejlesztett; a Magurán és a határszéleken született tót fiúknak nem kellett többé Késmárkra szekerezni, hogy tanulmányaikat folytassák. Nyakas, szabadságharcok emlékeit kultiváló és rendesen igazságtalanság miatt elkeseredett szerzetesek ették itt a száműzetés büntetésének kenyerét. Ah, egyik a színészetért rajongott, mielőtt a Rend ideküldte, a másik civilben járt-kelt az élet örömei után, Podolinban, ahol az óraütés úgy visszhangzott, mint a magyar történelmi múlt, aluszékony csókák üldögélnek a tornyokon, a városkában egyetlen nesz a takácsok szövőgépének kattogása, és a cipcer kisasszonyok térdig állanak a Poprádba, midőn a fehérneműjüket mossák: a száműzött szerzetesek szinte forradalmi kedvvel tanították a magyar történelmet. Itt nem a jámbor és püspöki jóváhagyással cenzúráit történelmet hallotta a Magura magyarrá izmosodó fia, vagy a messzi alföldekről idetévedt nyírségi fi; itt úgy tanították Rákóczi és Kossuth történetét, hogy egy-két évtizeddel előbb várbörtönbe dugták volna érte a szerzeteseket.
A Szepesség némely részében, ahol az öregek még nem tudtak magyarul, és a „Szepesi Lapok”-at csak az ifjúság olvasta: furcsa, vad, néha groteszk soviniszta magyarság volt divatban. A kincstár messze kiterjedő erdőségeinek hivatalnokai, a táblabírós szolgabírák, a jókedvű körjegyzők otthon még tótul beszélgetnek a feleségükkel, de künn az életben hangosan, szinte diadalmasan hirdetik magyar voltukat. Itt még büszkék voltak az emberek, hogy magyarok, hogy Rákóczi és Kossuth a rokonuk, hogy függetlenségi a követjük… Hogy magyarul tudnak beszélni, érezni, énekelni! Ez volt az élet büszkesége. Mialatt a haragos kedvű papok a magyar történelmet és a szabadságharcok emlékét ököllel verték a tót fiúk fejébe.
– A dédapátok még Rákóczi katonája volt! – mondották a messzi magurai fűrészmalmokból gyalog iskolába járó fiúknak.290
Az hallatszik, mint a régi hírlapíró írná, hogy Poprádra helyeznék a podolini főgimnáziumot, mert a kisvárosban nincs színház, még csak mozi sem, és a szerzeteseknek gallérjukat Késmárkra kell küldeni keményítés végett.
Ez bizony nem ok arra, hogy a századok emlékét megbolygassuk. Olyan szép felhők Podolinban is vannak az égboltozaton, mint Poprádon. A hegyvidék e határszél felé úgy szépül, mintha azt akarná, hogy az utazó beleszeressen Magyarországba, mielőtt elhagyná. A tél Poprádon is hosszú, az ősz mélabúval ásít az egész szepesi fennsíkon, és mindenütt vannak új fiúk, akiket magyarrá kell nevelni.
(1916)291

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit