Új kenyér
Új kenyér
A régi krónikás-vers szerint: „a földi Kánaán, Európa Édene”: Magyarország olyan boldog ország volt, hogy benne élni gyönyörűség volt. Sok századok előtt írta a verset valamely vándorénekes, amikor még érdemes volt dalolni a hazáról és benne lévő földi jókról a füleknek és szíveknek. Ma idegenül hangzik a szó. Megállunk fölötte. Miért földi Kánaán az ország? Az igazi Kánaánt csak a bibliából tudjuk, a térképen hiába keressük helyét. Lehet, hogy így vagyunk a másik Kánaánnal is, amelyről a lantos dalolt.
Emlékeztek a nyárra, midőn nem volt elég zsák Magyarországon, az őszre, midőn nem volt hordó, s a bort vermekbe eresztettük, a télre, midőn mindenki sódart evett, a harmadnapos hideglelésre, a gyomortágulásra, a kenőasszonyra, a piócára és az emésztést elősegítő folyadékokra? Emlékeztek, mikor mindenki elzsírosodásban, emésztési zavarokban kereste betegségét? Mindenki húst evett, és bort ivott, s mégis oly szerencsétlennek éreztük magunkat, hogy honfibú nélkül még lakodalomban sem lehetett részt venni. Amikor a nyári tüzek, a biztosító társaság rovására létrejött tüzek korszakát éltük. Gabonaraktárak, szénaboglyák, megtelt csűrök, dús termések égtek el – s a biztosító gyanakodva fizetett. Midőn lábon eladta termését a földesuraság, krumplit a tótnak meg a sertésnek termett a föld, ingyen adták a gyümölcsöt, eldobott kenyérrel voltak megrakva a mérföldmutató kövek, a földeket nem aratták le az utolsó szemig, szőlőt a venyigén felejtettek, tejen nevelték a csirkét, és a téli országúton is talált ennivalót a cinke! A tengeri a dűlőutat szegélyezte, és arra való volt, hogy a delelő nyulat kiugrassza belőle a kopó. Minden ló zabot kapott, és a vadak, ürgék, hörcsögök meghíztak a learatott mezőkön! Sertést azért is kellett tartani a ház körül, hogy legyen, ami megegye a sok450 fölösleget. A faluvégi cigány malaca éppen úgy hízóvá lett, mint a földesuraságé. A tehénke mindenütt talált ennivalót, hogy teje legyen. Az eperfa gyümölcséből egyformán táplálkozott gyerek és baromfi. Kacsa és liba felnőtt a ház körül, hogy a gazda észre sem vette. A méhek mézet termeltek, és csikó, borjú jött a világra. Fehérlő gulyák, világos mezőkként vonuló nyájak, földi göröngy-sűrűségű kondák és nádlábú, karcsú ménesek országa: hová lettél?
Boldog ember volt az arató, mert magának is aratott. Reménykedve várta a molnár a gabonászsákokat, mert neki is jutott. Az új kenyérnek áldott illata volt, amelyet szakértelemmel kóstolgattak az öregek, összehasonlítván a kenyér ízét, minőségét a tavalyival vagy még régebbi esztendőkével. Mindig emlékeztek egy olyan esztendőre, amikor több és jobb volt a kenyér. De akármilyen kevés termett, mindenkinek jutott belőle. Nem halt éhen senki Magyarországon. A szárazmalom körül, a szélmalom dombján, az olajszagú, titokzatos szerkezetű gőzmalmok udvarán elhullott annyi mag, mint kalász a földeken, abból megélhetett a szegény, ha összegyűjtötte a maradékot. Kinek jutott volna eszébe, hogy nem lesz kenyere Magyarországon? A falusi koldusnak szívesebben adtak karéj kenyeret, mint rézkrajcárt. Összeszáradt a kenyér, mert nagyon sok volt. Ínyesek, különösségkedvelők a katonaprófuntot dicsérték a cipó rovására.
Júliusnak e napjaiban a gondos háziasszony asztalán már új kenyér fogadta a kedves vendéget. A mezőkön még az aratók éneke hangzik, a vadvirágok illatát veszik fel a földeken dolgozó asszonyok és leányok, barnapirosra sülnek az arcok az országban, a nagybeteg is kimászik ágyából, amint az új kenyeret várja.
Milyen a kenyér? Milyen a termés?
A politika, szerelem, családi baj, anyagi gond, testi és lelki nyavalya, örömtelen vénség és fájdalmaskodó kultúraszomjúság július elején leválik a magyarokról, mint a csigáról az elhasznált házikó. Megújhodik, felfrissül, reményteljes életre ébred az esztendős balsorsban elfáradt ország. Élénkség, jókedv, életvágy, remény jön az új kenyérrel, mint az Úr testével. Felejtjük régi bűneinket, mulasztásainkat, elhibázott életünket: új élet kezdődik a régi helyén.
Vajon milyen lesz az új kenyér ez évben Magyarországon? Elhozza-e magával az új életet, amelyre mindnyájan vágyakozunk?451
