3
3
És azóta elmúlt öt nap. Péter mester eljött mindennap. Mindennap fáradtabban, kimerültebben. Az első nap a miniszterhez küldték. Ott őgyelgett reggeli kilenc órától késő délig az előszobában. Akkor megkérdezték tőle, hogy mit akar.
– A minisztert keresi, öreg, a minisztert? Hiszen az nincs itthon, elutazott. Menjen az ügyével az államtitkárhoz.
Ment ahhoz, de ma elutazott az is, mielőtt Kun Péter csak a színét is látta volna.
Itt ült az ágyam előtt, és halkan, töredezve beszélt az öreg falusi mester. El volt fáradva nagyon-nagyon a sok hercehurcába.
– Kérem, hazamegyek, és nevelem tovább a tót gyerekeket magyarnak. Egyszer mégiscsak mondani fogja valaki, hogy derék ember volt az öreg Kun Péter, ha meghaltam. Ha más nem, az a bajusztalan gyerekember, akit segédtanítónak küldött hozzám a nagyságos tanfelügyelő úr. Ő már úgyis többet tud, ő modern, és úgy tanít: modern szellemben. Csak az a baj, hogy a gyerekek nem tanulnak meg sem írni, sem olvasni, másképp kitűnő az a modern rendszer. Hát ez a fiatalember fog örülni, mert a helyemre kerül.
Igen szomorú volt az öreg, s lehangolttá tett engem is a baja. Nagy, igen nagy baj szegény embernek lenni, mert az élet a legsúlyosabb feladat a földön.
(1896)19
