4 A kulacs megtöltése
4
A kulacs megtöltése
A kulacs megtöltése
Ha azt mondanánk, hogy Szent Mihály olyan kulacsot szerzett be magának, amellyel a régi Magyarországot is végig lehetett utazni, akár furmánnyal, hogy a budai sas-hegyi vörös eltartott benn odáig, amíg a Hegyaljára, Újhegyre, Miskolcra érkezve újabb hegyvidéki borokkal lehetett megtölteni a kulacsot, mert úton járáshoz csak nemes342 nedvek alkalmasak: – ha azt mondanánk, hogy olyan kulacsot szerzett be magának, amelyet az útba eső Egerben, megfelelő pihenéssel, újra kellett tölteni: – akkor nem mondanánk igazat. Szent Mihály csak olyan két- vagy két és fél literes forma kulacsra tett szert (mégpedig anyósa, özvegy Sztárayné, egykor Sztariné, tótosan: „szomszédasszony” vagy „barátnőm” segítségével), amely talán nem is látott hosszú utazásokhoz szükséges hegyi borokat belsejében, hanem csak szelíd kerti bort vagy vinkót, amely tulajdonképpen a vizet pótolja azokon a helyeken, ahol nincsenek artézi kutak, ha vannak is: messzire esnek a háztól a „jó kutak”, ahová Istvánnak, a hajdúnak és háziszolgának mindig két kupával kellett járni – a savanyúvizes tót csak kolera idején jár tulajdonképpen –, tehát bort isznak a szomjas emberek.
Mondom, alig lehetett több két itcénél a Szent Mihály kulacsa (amelyet özvegy Sztárayné [Rózsi] forrázott ki használat előtt, mert még a betyárvilágos időből maradt a főszolgabírósági ház padlásán), nem is töltötte meg mással, mint azzal az állítólagosán nyúlós, homoki borral, amelyet a legenda szerint ollóval kell elvágni, vagy pedig, ha Mátyánszky vendéglőjében ez volt divat, az itteni divatos kadarka borral, amelynek ugyan szép rózsás volt a színe, de annál kevesebb volt az ereje. Nyaranta inkább kuglizáshoz, hűsítéshez volt alkalmas; míg télen étvágycsináláshoz a kis csomagocskák elfogyasztásánál, amelyet kenyérrel, erős paprikával bélelve a legtöbb ember magával hozott Mátyánszky vendéglőjébe. És még vacsorához is volt kedve odahaza a kadarka fogyasztása után, mint például Zárebnek (a későbbi hivatali mulasztások miatt bajba jutott postatisztnek), aki már a sonkacsülök fogyasztása (és a kadarka iddogálása) közben arról beszélt a „Víg gyerekek” asztaltársaságában, hogy milyen vacsora is várja még odahaza, leginkább valamely tésztában főtt kolbászt, gyümölcsöt, befőttet, diót, mogyorót emlegetett.
Szent Mihály sohase kérkedett azzal, hogy milyen vacsorával várja anyósa vagy felesége (Mathilde), mert ebben szabad kezet adott az asszonyoknak, ellenben a házaló nyeregkápáján is elég jól festő kulacsot kocsmabeli távozása előtt mindig megtöltette Mátyánszkyval, a csizmadiából lett kocsmárossal. Persze szemet szúrt Zárebnek, ennek az élvezkedő postahivatalnoknak, de másoknak is, akik a kocsmából való hazatérésük után kaphattak ugyan vacsorát vagy szép veszekedést az elhanyagolt asszonytól, de bort semmi esetre sem.343
– Asszonyok is vannak a háznál, nem árt nekik néha egy pohár bor, megkedvesednek tőle – mond Szent Mihály, amikor a kulacsot szíjánál fogva a vállára vetette a maga „idejében”, este nyolc órakor.
