1 Milyen legyen a vendég?
1
Milyen legyen a vendég?
Milyen legyen a vendég?
Élt valamikor egy „papi úriember” (mint civil barátai ezzel a különös kifejezéssel megjelölték), itt, nem messzire a fővárostól, Visegrád községben, télen-nyáron egy villaépületben (a boldogult Lányi Emánuel szilárd építkezésében). Télen többnyire sok száz esztendős napkeleti tudományokat tárgyaló könyveket forgatva – miután harminckét keleti nyelven értett és olvasott –, míg nyáron, amikor a Duna menti Visegrád mellett siklanak, lengedeznek, megálldogálnak a csónakok és hajók: többnyire baráti körben töltvén napjait.
Indítványoznám, hogy mostani megemlékezésünkben hagyjuk ki a hosszú, visegrádi, havas, téli estéket, amikor a „papi úriember” harminckét nyelven írott keleti könyvek olvasgatásával töltötte idejét (valószínűleg azért, hogy másnap a budapesti egyetem hittudományi karán megfelelő előadást tarthasson hallgatóinak), maradjunk a vidámabb tavaszi és nyári napoknál, amikor a csónakok és hajók kikötöttek a visegrádi öblöcskében a nagy Dunán, és nem a legrosszabb szándékú tisztelettevők vonultak a község végén álldogáló villaház felé, ahol Kanyurszky György „nagyságos úr” lakott. (Mert egyetemi professzor korában is megmaradt „nagyságos úrnak” Visegrádon.)
Kanyurszky György, a „papi úriember”, barátságos házat tartott Visegrádon.
Amint kitavaszodott az idő: vendégek nélkül nem volt elképzelhető a háza – mégpedig komoly, meggondolt, tempós, lassú, nem sietős vendégekkel, akik néha úgy tűntek fel, mintha nem is a Magyar Folyam Részvénytársaság hajóján, hanem Dickens postakocsiján, a „Pickwick Club”-ból érkeztek volna.
Kanyurszky György, a keleti nyelvek tanára a budapesti egyetemen, csak a „rendes” vendégeket (mint ő maga mondá: a „kompakt”420 vendégeket) kedvelte, akik nem egy-két napra „rándultak” ki Visegrádra, hanem legalábbis annyi időre, amíg a visegrádi programnak java része lejátszódott. Elsősorban enni kellett.
