Újabb hírek a nagyvilágból
Újabb hírek a nagyvilágból
A Személyi Hírek befejeződtek, özvegy Sztárayné újabb olvasmányt keresett ki magának a frissen érkezett újságból a függőlámpa és a már javában, széllelbélelten doromboló, az északi szelet jelző kályha társaságában. Mathilde hárászkendőbe burkolózott, és lehunyt szemmel figyelt az újság mondanivalóira a kanapéról.
Az az olvasmány, amelyet özvegy Sztárayné keresett az újságban, a Hymen rovat volt. Itt bogarászott egy darabig a tekintetével, morzsolgatva neveket, némelyeket fennhangon mondván ki, hogy így talán jobban megismeri csengéséről…
– Hiába, nem ismerem a mai lányokat, de még csak a férjhez menő özvegyasszonyokat sem… Alig van egy házassági hír az újságban, pedig farsang volna, vagy mi a szösz. Wahrmann Renée k. a.-t elvette megyeri Krausz Izidor. Hát ehhez nem kellett farsang. Látom, még szép számmal voltak az esküvőn. Még Helfy is, Kossuth palatinusa.
Itt nem időzött tovább Sztárayné, mert az ő idejében amúgy is más volt a farsang, minden napra esett eljegyzés, lakodalom, bál, miegymás. Ha másként nem ment, batyubálat csináltak otthon. A farsang azért volt, hogy mulassanak az öregek, házasodjanak a fiatalok… Most már nem marad neki más olvasmánya, mint a Gyászrovat, bezzeg ott talál elég ismerőst – mond kezét összedörzsölve özvegy Sztárayné, mintha fázni kezdene a kihűlő szobában.
És felemelvén az újságot, most már hangosan olvasott, mintha csupa ismerősökről lenne szó (vagy legalábbis olyanokról, akiket életükben név szerint ismert).360
– Itt van mindjárt, milyen nagy fa dőlt ki Bécsben – senki más, mint gróf Festetich György, akit a Burg utcai palotájából temettek, és a császár és a főhercegek is mind ott voltak a temetésén. – Nyolc ló vitte a déli vaspályához a koporsót. – De a Festetichekre különben is rossz világ jár – szólt özvegy Sztárayné a hangját felemelve. – Keszthelyen ravatalon fekszik Festetich Tasziló, a család tolnai ágából. Azért várakoztak eddig temetésével, mert azt hitték, hogy Bécsből György gróf is eljön a temetésére. El is jön, de holtan és koporsóban.
Nyilván még nagyon sok mondanivalója lett volna özvegy Sztáraynénak a Festetichekről, akiknek mérhetetlen birtokaik vannak a Dunántúl, a majoreszkó mindig úgy él, mint maga őfelsége, de a Gyászrovat nagybetűs hírei között egy apró betűs hír került a szeme elé, hogy háromszor is elolvasta, majd elképedve hangosan ismételte, mintha nem hinne a szemének. Ez a hírecske pedig így szólt: „Svájcer Géza m. kir. dohánybeváltó-kezelő, elhunyt 55 éves korában Nyírbátorban. – Sok jó barátja fájlalja elhunytát.”
– Hát Svájcer Géza is? – mormogta maga elé.
– Mama, neked mindig a dohánybeváltó tisztekkel van bajod, ezért lett a vőd is dohánytiszt, az én nagy szomorúságomra. Azóta nem ismerek a férjemre, mióta a Dohányhoz, ehhez a folytonos mulatozással, korhelykedéssel járó hivatalhoz került.
– Csak télen, mikor a beváltás ideje van, akkor mulatnak – felelt özvegy Sztárayné leányának, és nem lehetett tudni: vajon a vejét, Szent Mihályt vagy az elhunyt Svájcer Gézát védelmezi így.
