2
2
Ámde jött egy nap, egy nap a sok között, amikor a grófok és a bárók, a céllövők és a testi mozgásért rajongó gavallérok nem tartották meg szokásos déli sétájukat a Váci utcában, behúzódtak a Nemzeti Kaszinóba, mint valami lovagvárba, ahol esetleg védekezésre kerül a sor. Kun Béla kihirdette a kommunizmust Budapesten.
A grófok, bárók, stb.-iek nemigen tudták, hogy mi az a kommunizmus, erről a tudományról is, mint annyi másról a nagy olvasottságú Üchtritz Zsigmond bárónak volt valamely fogalma, aki lóversenyidőn kívüli minden szabad idejét amúgy is a Kaszinó könyvtárában tölti, olyan könyvek olvasgatásával, amelyeknek hasznát az életben amúgy se veszi.
Csak Ezüstfűzfa, a történetben már említett Váci utcai gavallér tudta nyomban a kommunizmus mibenlétét, amint annak diadalmas napja felvirradt.69
– Bucharin? Biliárdoztam vele a Sztanoj kávéházban. Csicserin? Sakkoztam vele a Sakk Körben. Csellingérián? Szakállt növesztettünk együtt az Otthon kávéházban!
Nem volt olyan nevezetes kommunista, akit Ezüstfűzfa ne ismert volna, és ismeretségei révén nyomban termelőbiztos, körzetvezető, bizalmi férfi, vagy isten tudja, hogy mi is lett tulajdonképpen… Állt a Váci utca sarkán, mint a Tanácskormány megbízottja, és ördögien mosolygott, anélkül hogy a „Hölgytiszteletet” megadta volna…
A Váci utca termelőbiztosa – mondták Ezüstfűzfára, akik értettek valamit a dolgokhoz.
…Kikericsy kisasszony, aki mindig a divat áramlatával, „Svungjával” szeretett úszni, hálát adott magában, hogy a nagy kommunistával megőrizte a jó viszonyt, a kellő tisztelettel (az apostoloknak, szenteknek és nagy reformátoroknak kijáró tisztelettel) hallgatta Ezüstfűzfát a Váci utcában.
– Mester, nem is tudom, hogy nevezzem önt, Savanarolának vagy Zwingli Jánosnak? Ön megtérített, hívebb híve nincs a kommunizmusnak a mai naptól kezdve, mint én – mondta lelkesen Kikericsy kisasszony, amikor a Váci utca sarkán a falról (sétabotjával kísérte a sorokat) Ezüstfűzfa, nagy csoporttól körülvéve, hangosan felolvasta a hirdetményt, amelyet a boldogult Tanácskormány minden házfalra kiragasztott.
Mintha csak az említett gavallér egyedül tudott volna olvasni a Váci utca sétálói közül…
A járókelők megállottak, a hölgyek a pihegő keblükre szorították a kezüket, a boltosok ott hagyták boltjaikat, Podmaniczky Frigyes megállott (pedig sohasem állott meg, mert álltából nem tudott továbbmenni külső segítség nélkül az elaggott óramű), a még divatban lévő konfortáblisokról leszállottak az ügynöki teendőik után kocsizó urak, a sohasem látott Váci utcai házmesterek, a „házbizalmiak” kibújtak irodáikból, hogy Ezüstfűzfát meghallgassák, midőn harmadszor vagy negyedszer olvasta fel a házfalra ragasztott nyomtatott hirdetményt. Olyan hangsúlyozással, hogy a hölgyeknek libabőrös lett a hátuk (mint a hideg fürdőben, ahová a gőzfürdőben véletlenül belépnek), vagy megszerelmesedtek az előadóba, mint nemrégen Friedrich Istvánba a lánchídi csata idején, a konflisokba visszaszállottak a pasasérok, azzal a gondolattal, hogy most már70 mindent tudnak, a kereskedők egyhangúlag kívánták, hogy bárcsak Ezüstfűzfát neveznék ki komisszáriusnak (vagy hasonlónak) a Váci utca területére, mert ezzel a férfiúval érdemes volna együtt dolgozni, Podmaniczky Frigyes megnyugodva tipegett tovább Hoffmann meséiből való lépteivel:
– Nem lehet olyan nagy a veszedelem, mint akkor, mikor Tisza Kálmán kiválott a balközépből, és a kormányban miniszterséget vállalt – selypítette a nagy időket látott öregúr.
Csak a házmesterek dobták levegőbe a sapkáikat, amikor Ezüstfűzfa a hirdetményből azt olvasta ki a Váci utca sarkán, hogy a házmesterek feljebbvalói lettek a háziuraknak.
– Minek nevezzelek, Mózesem, aki a Vörös-tengeren vezeted át a lakosságot? – lelkendezett Kikericsy kisasszony, amikor negyedszer is végighallgatta Ezüstfűzfa előadását.
– Nevezz testvérednek – felelt Ezüstfűzfa, aki annyit tudott az orosz nyelvből, hogy mindenkit tegeznek benne. – Nevezz testvérednek, és gondold meg, hogy a szabad szerelem törvényei lettek kötelezők a város területén.
– Mindig erre vágyakoztam – mond a hölgy, aki (Vörös) Katonáné név alatt folytatta működését e naptól kezdve Budapesten.
*
A „szabad szerelemnek” valóban több híve lett a Váci utcában, mint azt hinni lehetett, miután a kommunizmust bevezették, és különböző irodák nyíltak a városban, ahol nagy hajú, sápadt arcú fiatalemberek naponta órák hosszáig magyarázták, hogy mit is kell tenni egy igazi kommunistának.
Irodája lett Ezüstfűzfának is, nem messzire attól a helytől, ahol régente állomásozott. Most íróasztalnál ült a Régiposta utcában, aláírt mindenféle iratokat, amelyeket a környék házmesterei kötegszámra cipeltek irodájába. Ezekben az iratokban a Váci utcai lakosok nevei voltak felsorolva. Ezüstfűzfa néha kikapott egy nevet az iratokból.
– Monaszterly? Monaszterly? Úgy tudom, hogy az egy szindikálista? – kiáltott fel gyanakodva, és vörös plajbásszal megpipázta a nevet. Mire Monaszterly úr (a régi selyemkereskedő családból) a házmester kíséretében megjelent az irodában, és bebizonyította, hogy mindig „zimmerwaldista” volt egész életében. A házmester,71 akinek tanúskodni kellett Monaszterly úr mellett, ímmel-ámmal válaszolt Ezüstfűzfa vizsgálóbírói kérdéseire.
– Az elvtárs bölcs belátására bízzuk a dolgot, vajon szindikalista vagy zimmerwaldista Monaszterly.
Ezüstfűzfa órákig el tudott disputálni az ilyen és hasonló kérdéseken, és Katonáné rajongó tekintettel, átszellemült arccal, a hű tanítvány bámulatával tett-vett az irodában, főtt tengericsutkát, ribizlit és tökfőzeléket evett, miután ez volt a vérbeli kommunista igazi táplálkozása.
Talán elunta volna magát Katonáné e mindennapi foglalkozásban, ha nem akad egy vén irodaszolga, aki a szesztilalom mellett is mindennap sikeresen leitta magát, és részeg fejjel burzsujnak vallotta magát.
– Én ötven esztendeje vagyok kommunista, én megszolgáltam a magamét, most, az új világban éppen eljött az ideje, hogy burzsuj legyek – vallotta az irodaszolga, mikor felöntött a garatra.
Hiábavaló volt minden rábeszélés, Szvetenai, aki régebben a hullaszállító irodában dolgozott, és maga is részt vett a hullaszállítók munkálkodásában, hallani sem akart arról, hogy tovább is proletár maradjon, mikor az „eszmék” győzedelmeskedtek. A hölgyek, akik Ezüstfűzfa „népbiztos” körül működtek, hiába tartották Szvetenait szónoklatokkal, rendületlenül látogatta a ferencvárosi kiskocsmákat, ahol titokban bort mértek azoknak, akik nem akartak beletörődni az új világrendbe, és mindenáron a burzsoáziához kívántak tartozni.
– Burzsuj vagyok! Elég volt a hullaszállításból! – ordított Szvetenai, mikor irodaszolga lett a Váci utcában.
Ez a Szvetenai hozta hírül, hogy a ferencvárosi kiskocsmában, ahol a hullaintézet körül titokban bort mértek, valamelyik napon razziát tartottak a vöröskatonák, és a „többi grófokkal és úriemberekkel” együtt, akik a Tanácskormány ellen „összeesküvést” szőttek, azaz bort ittak, letartóztatták Kompolti urat is, aki olyan gorombán viselkedett a vöröskatonákkal szemben, mint akárcsak a régi időkben a konstáblerrel szoktak az úriemberek gorombáskodni.
– Majd én leszedem magáról ezt a ruhát! – fenyegetőzött a mulatságában megzavart úriember.
– Igen, ez csak Kompolti lehet! – vélekedett a szíven talált Katonáné, mert még mindig pislogott a parázs a hamu alatt szívében, a72 régi szerelem Kompolti iránt, bármily nagy változások történtek életében az új politikai atmoszféra bevonulásával.
Katonáné rövid ideig gondolkozott a teendő felett, mert megszokta a gyors cselekvést. Írógépéhez lépett, elfogatási parancsot írt Kompolti ellen, és a népbiztosság pecsétjét, amellyel mint Ezüstfűzfa bizalmasa szabadon rendelkezett, rányomta az „Elfogatási parancsra”; sőt nagyobb nyomaték kedvéért Ezüstfűzfa nevét is alákanyarította az írásnak. Ezután Szvetenainak néhány litert helyezett kilátásba abból a bormennyiségből, amelyet a népbiztosság a központból kapott, és Szvetenai nyomban felöltözött vöröskatonának. Katonáné egy revolvertokot kötött derekára, és így indult expedíciójára.
Pest akkor is (később is) kisváros volt, mindenki tudta, hogy a halálbüntetésre kiszemelteket, így a szesztilalom ellen vétőket is az Országház pincéjébe szállították, mint valami várba, ahol azok föld alatti fás- és szeneskamrákban töltötték napjaikat.
Igaz, hogy nem a legkényelmesebb lakás volt ez, de úgynevezett „kékpénzért”, azaz az osztrák–magyar bank bankóiért itt mindent éppen úgy lehetett kapni, mint a város kellős közepén, a jó ágyneműtől kezdve a francia pezsgőig.
Ezenkívül a parancsnok, bizonyos „Cserni Jóska” nevű, veszedelmes ember hírében állott, akivel nem mert senki kikötni. Gépfegyverei, kézi bombái és páncélos gépkocsijai voltak neki és legényeinek. Ha végigvonult a városon gépeivel, tűzoltókürtjeinek visító hangja elől egyformán elbújtak népbiztosok és burzsujok.
Aki Cserni Jóska felügyelete alá került: nyugodtan ülhetett az Országház föld alatti termeiben. Nagyobb baj nem történhetett vele annál, hogy a vezér agyonlövette. Ámde ezt sokkal ritkábban tette, mint a híre. (A vezér belülről igen szentimentális, érzelgős természetű ember volt, női hímzéshez hasonló póklábbetűivel szerelmes verseket írt. Hivatalos akták hátára – a „felzetükre”).
Itt ült az „összeesküvében” tettes Kompolti is, akit a ferencvárosi kiskocsmából hoztak be, ahol a söntésben bort ivott más társaival együtt.
– O-á! – kiáltotta a vezér, amikor az elfogatási parancsot meglátta. – Mit akartok azzal az ártatlan emberrel csinálni?73
– Forradalmi Törvényszék elé állítani, elvtárs – felelt komolyan Katonáné, aki már tudta, hogyan kell abban az időben beszélni.
– Kiadom, hogyne adnám ki, csak egy kis írást szerkesztek róla – felelt a vezér, és félelmetes világoszöld szemével tetőtől talpig végigmérte Katonánét. – Írást kell adni a fogolynak, hogy hol töltötte idejét. Nem ereszthetem el üres kézzel ebben a nagyvárosban.
A vezér leült, és ökölvívó vörös öklében hímzéshez hasonló, hosszú, nőies betűkből összerakta következő mondanivalóját:
„Mindenféle Forradalmi Törvényszékhez. Kompolti úr védelmem alatt áll. Nevezettnek haja szála se görbüljön. Aki ellene vét, velem gyűlik meg a baja. Cserny József.”
– Ezt adom a fogoly kezébe, és most már mehet! – mond a vezér, és felhozatta Kompoltit a pincéből.
*
Katonáné átvette az ájuldozó foglyot, és automobilján sietve vitte a Váci utcába. Szvetenai, a vöröskatona szuronyos puskájával a sofőr mellett ült, hogy a kíséretet jelentse. Odalent az automobil belsejében Katonáné lassan átvedlett Kikericsy kisasszonnyá:
– Nem tehetek róla. Megmozdult a szívem, amikor ügyedről hallottam. Rájöttem, hogy jobban szeretlek elveimnél.
– Még Ezüstfűzfánál is? – kérdezte a régi vőlegény.
– Még magánál Csicserinnél is jobban szeretlek – ismételte régimódiasan, szívére szorított kézzel a Váci utcai népbiztosság főbizalmija.
A régi vőlegény a meghatottságtól darab ideig szólni sem tudott. Valóban nem tudta azelőtt elképzelni, hogy a világmegváltó eszméken győzedelmeskedjék a polgári értelemben vett szerelem, amely a régi Váci utcában nyílott és virágzott, néha hervadt, máskor illatozott, mint ez már a virágok életében előfordulni szokott.
– Pedig már kezdtem azt hinni, hogy Bucharin többet ér nálamnál.
– Ő csak egy eszme volt, de te vagy az eszmény – felelt Kikericsy kisasszony, amely szavaknak értelmét a régi vőlegény nem tudta megérteni, de annál jobban megismerte azok értékét, amikor Kikericsy kisasszony régimódi, nyelves, kiadós, „burzsoáziá”-nál használt édesded és szinte a másvilágig érő csókot nyomott a szájára. Polgári értelemben vett puszi volt ez, ahogy menyasszony és vőlegény csókolózni szoktak, amikor csók formájában mondják el74 mindazokat az érzelmeket, amelyek testükben és lelkükben élnek. Dóczy Lajos báró írt ilyen csókról a Csók című könyvében, amelyet díszkiadásban szoktak a belvárosi könyvkereskedésben karácsonyi ajándékul megvenni vőlegények a menyasszonyuknak, mert az illendőség miatt kisbabakelengyét még nem vehetnek.
Csókolózva értek a Váci utcába, ahol az automobilt útjára bocsátották. Szvetenai letette szuronyos puskáját, és visszatért a hullaház körüli kisvendéglőkbe, amelyek közül különösen a „Régi arabs szürké”-hez címzettet ajánlotta a jegyesek figyelmébe. Ámde az egymásra talált szerelmesek a vendéglőlátogatás helyett a Váci utcai sétát választották, amelyet karonfogózva tettek, mintha eljegyzési hírük megjelent volna már az újságokban, és az ismerősök szerencsekívánatait várnák most Váci utcai sétájuk alkalmából.
A kirakatok zárva voltak, de a bolti redőnyökön át képzeletükben látták a kisbabaruhácskákat a Váci utcai gyermekruha-készítő kirakatában, amelyet a fiatal párok szemügyre vesznek.
– Ezüstfűzfa és az eszme rabszolgája voltam, de szerencsésen megszöktem rabságomból – mond Kikericsy kisasszony, amikor szerelmét megtalálta.
