Ugatás
Ugatás
Az ugatás a legközönségesebb hangadás. A kutya elsősorban olyan helyzetekben ugat, amelyekben kedélyállapotát az éberség-félelem-agrasszivitás kombinációja uralja. Az ugatás lehet intenciós mozgás is - vagyis gyenge, szinte hangtalan lélegzet-kibocsátás.
Az ugatás az egyik legközönségesebb, ám egyúttal legfontosabb kommunikációs eszköz, a kutya anyanyelve
Minél inkább az agresszivitás az uralkodó az állat kedélyállapotán, annál tompább, mélyről jövőbb az ugatás - és minél inkább fél a kutya, annál magasabb hangon, fültépően ugat. A teljesen nyugodt, "izgalommentes" állapotban lévő állat csupán helyettesítő tevékenységként ugat. Kedvtelésből, vagy valamilyen más sajátos, jellegzetes kedélyállapotból.
A különböző veszélyhelyzetekben való ugatásnak nyilvánvaló figyelmeztető funkciója van, amelyet az ember is hasznosíthat. A kutya persze nem azért ugat, hogy egy bizonyos élőlényt figyelmeztessen.
Az ugatás árnyalatait - a vad agressziótól a menekülésre készülődésig - a többi kutya még akkor is észleli, ha nem látja a hangforrás tulajdonosát. Az ugatás dallama és csengése egész sor dolgot közöl az ugató kutyáról a többiekkel. A kis, félénk eb például gyakran megijed a mélyhangú ugatástól - még olyankor is, ha az ugató kutya távol van tőle. Az ismerős kutya ugatását a másik állat fölismeri. Az viszont már teljesen tisztázott: vajon az a kis kutya, amelynek előzetes tapasztalatai nincsenek, másként reagál-e a nagy kutyák ugatására, mint a kistermetűekére. (Valószínűleg nem tesz különbséget, hiszen a farkasfalkán belül hangban és méretben nincsenek nagyobb eltérések.)
Gyakran ugat a kutya örömében, vagy várakozásában. Az ilyen fajta ugatás olykor helyettesítő tevékenységként, sőt néha kihívásként is felfogható.
Amikor hajtás közben ugat a kutya, ezt részben jelzésnek, részben pedig helyettesítő tevékenységnek vehetjük. A szelekció nyilván erőteljesen befolyásolta a vadászattal kapcsolatos különböző helyzetekben az ugatási hajlamot.
A riasztásos helyzetekben történő hangadás tanítással fejleszthető. Érdekes, hogy egyes fajtáknál - amelyeknél pedig az ugatás kiváltása igen könnyű - riasztásos helyzetekben az ugatási kényszer rendellenesen csekély. Az ilyen kutyák gyakran agresszívabbak, félelemmentesebbek, mint ugyanazon fajta más példányai. Következésképpen kevesebbet is ugatnak. A félelem tudniillik az ugatás egyik legfontosabb mozgatóeleme. Az a hiedelem, hogy "amelyik kutya ugat - az nem harap", etológiailag teljesen téves. Az ugatás ugyanis olyan tevékenység, amelyet a kutya parancsra könynyen végez (ha erre szoktatták), éspedig függetlenül bármilyen veleszületett kiváltó ingertől.
Hajlamos a kutya arra, hogy ugasson - vagy másként hallasson magáról - , ha például akadályoztatva van valamilyen érdemleges tevékenységében. Ez a viselkedés valószínűleg a "helyettesítő tevékenység" elméletével magyarázható. Ha a hangadást a célzott tevékenységben siker követi, a kutya ezt hamarosan a sikerrel asszociálja. Ez a magyarázat - egyebek között - annak, hogy miért kezdenek a kutyák olyan könnyen ugatásba, ha valamilyen csemegéhez akarnak jutni.
