Aujeszki-féle betegség.

Full text search

Aujeszki-féle betegség.
Régóta ismert kór, de egészen a századfordulóig azonosnak tartották a » veszettséggel. Azt, hogy önálló bántalom, Mo.-on mutatták ki először, de a rendkívüli hasonlóság miatt álveszettségnek is nevezik.
Vírus okozza, amely a vérben, a vizeletben, majd később a központi idegrendszerben is megjelenik. Kutyák, sőt macskák is megkaphatják, de néha járványszerűen megbetegednek a sertések és más háziállatok is. Az emberre nem veszélyes. Lappangási ideje rendszerint 3-6 nap. Nagyfokú bágyadtsággal kezdődik, a kutya nem eszik, összekuporodva, ijedt arckifejezéssel ül, v. minden átmenet nélkül teljesen céltalanul fel-le rohangál. Izgatottan, erőteljesen nyalogatja, később véresre vakarja, harapdálja egyre jobban viszkető testét, miközben nyög és nyüszít. A kínzó viszketés addig fokozódhat, hogy a szerencsétlen, szenvedő állat szinte lerágja saját végtagjait. Egyre nyugtalanabbul szaladgál összevissza, néha hempereg. Előfordulhat, hogy az embert is megtámadja. Éppen ezért ilyen esetben nem árt a fokozott óvatosság. Garatbénulás miatt nem tud nyelni, állandóan habos nyál folyik a szájából, esetleg rángatózik is. Pupillája teljesen kitágul és ez rémült kifejezést kölcsönöz a beteg állatnak. A betegség végzetes, a halál minden gyógyszerezés, gondos kezelés ellenére rendszerint 24-36 órán belül bekövetkezik.
A kutya rendszerint szájon át fertőződik: a már beteg sertés húsával, vírust tartalmazó vizelettel, vérrel, szennyezett táplálékkal. A vírust a patkányok is terjesztik, amit nem árt tudni, hiszen számtalan kutyát éppen patkányirtás céljából tartanak még ma is, és egyáltalán nem közömbös az a tény, hogy ha
az állat beteg patkányt fog, megfertőződhet. Másik gyakori módja a kutya fertőződésének, hogy vírust tartalmazó sertéshúst nyers állapotban etetnek vele.
Miután az ~ tünetei meglehetősen hasonlítanak a veszettségre, mindenképpen állatorvoshoz kell fordulni, hogy a biztos diagnózist megállapítsa, ill. kizárja az emberre is veszélyes betegség gyanúját. A legjobb megelőzni a bajt, vakcinával beoltatni a kutyát, és így megbízható védelemben részesíteni az állatot.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit