Tévhitek.

Full text search

Tévhitek.
A kutyatartás mindennapi gyakorlatában meglepően sok a téves nézet. Szájról szájra járnak az olykor szinte teljesen elképesztő kutyás babonák, amelyeket többnyire jó tanácsként, az ún. tapasztalt gazdák adják át a gyakorlatlan kezdőknek.
Az egyik ilyen széles körben elterjedt, helytelen nézet a kölyök étrendjében a tehéntej szerepével kapcsolatos. Ált. minden kezdő kutyatartó úgy véli, hogy a kölyök számára a tehéntej az egyedüli értékes, sőt szükséges eledel, holott lényegében nem alkalmas arra, hogy a kiskutya egyedüli tápláléka legyen. Egyrészt azért nem, mert az » ásványi anyagokban jóval szegényebb, mint a kutyatej, így a főként tehéntejen tartott kölyök rendszerint » angolkóros lesz; másrészt azért nem, mert a tehéntej kizárólagos etetése súlyos, nehezen gyógyítható hasmenéssel járhat.
Egy másik, ugyancsak táplálással kapcsolatos az a tévhit, hogy az a kutya, amely sok nyers húst kap, rosszindulatú lesz, megvadul, mert a nyers hús erősíti ragadozó hajlamait. Az igaz, hogy a kutya ragadozó, tehát a nyers hús a legfontosabb tápláléka, de a ragadozó hajlamot semmiféle étellel nem lehet sem kiváltani, sem elfojtani.
Azt is gyakran említik, hogy sajtot sem szabad adni a kutyának, mert az rontja a szaglását. Ez természetesen nem igaz, a sajt a legtöbb kutya kedvenc eledele, és a bélflórát is szabályozza, nincs hatással a kutya szaglására.
Meglehetősen elterjedt hiedelem a » távolbanemzés is; ez minden bizonnyal onnan származik, hogy a szuka egy-egy tüzelési periódus alatt többször pározhat és több kantól is megtermékenyülhet, vagyis az alom kialakításában több apának is szerepe lehet. De fedezésnek, ill. a kölykezésnek nincs semmi befolyása a későbbi utódokra.
Az sem igaz, hogy a szülők és az ősök a nevelés és az idomítás hatását átörökítik az utódokra; az viszont igaz, hogy a hajlamok öröklődnek, és ezek - tudatos » tenyészkiválasztással - valóban irányíthatók.
Végül nem árt leszámolni azzal a mind a mai napig igen erőteljesen élő kutyás hiedelemmel sem, hogy a keverék (korcs) kutyák sokkal egészségesebbek és intelligensebbek, mint a fajtatiszta, ún. degenerált ebek. Számos fajta tenyésztésének gyakorlata ennek inkább az ellenkezőjét bizonyítja; az átlagon felüli képességekkel rendelkező kimagasló teljesítményekre képes kutyák pároztatásakor ált. még intelligensebb, még jobb tulajdonságokkal rendelkező utódok születnek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit