állítmány
állítmány főnév -t, -ok, -a (nyelvtudomány)
A mondatnak az az egy v. több szóból álló része, amellyel rendsz. az alanyról közlünk, kérdezünk vmit, ezt felszólítjuk vmire. ® Igei, névszói állítmány; főnévi, melléknévi, számnévi, névmási, határozószói állítmány; egyszerű, összetett állítmány. Ebben: „száll a madár” a mondat állítmánya a „száll”. || a. (filozófia) A logikai ítéletnek az a része, amellyel azt állítjuk, hogy az ítéletben kifejezett másik fogalom vmilyen tulajdonságú, ill. vmely másik fogalomba beletartozik v. azzal azonos. Logikai állítmány. „A denevér emlős állat” ítélet (logikai) állítmánya: „emlős állat”. || b. Lélektani állítmány: az a képzet, amely egy másik, a tudatban már meglevő képzethez mint vmi új csatlakozik, és a mondatban mint a közlés új, lényeges eleme jellemző hanglejtést, erősebb hangsúlyt kap. Ha azt mondom „a kérdéshez mi is hozzászólunk” ebben a lélektani állítmány: „mi is hozzászólunk”.
