becs
becs [ë v. e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
1. (kissé választékos) Vmely tárgynak, dolognak tulajdonított, többnyire eszmei érték. ® Érzelmi becs; költői becs; vminek belső becse; ennek számomra v. előttem nem nagy v. nem sok becse van; növeli, csökkenti, túlozza vminek a becsét. A gyöngy is csak akkor nyeri egész becsét, ha átfúrva sorba fűzhető. (Eötvös József) A szónoklat oly könnyen hat reánk, S nem ismerjük becsét a néma tettnek. (Gyulai Pál)
2. Megbecsülés, tisztelet. (Nagy) becsben tart vmit: nagyra értékeli, becsüli, nagy értéket tulajdonít neki. Olyan becsben tartja a szerény ajándékot, mint vmi drágaságot. A nemzeti költészet bájhangjai örökké becsben fognak állani. (Kossuth Lajos) Becsben, hírben álltunk, Míg tartott a küzdelem. (Petőfi Sándor)
Szóösszetétel(ek): belbecs.
becsű.
