bemondó
bemondó melléknév és főnév
I. melléknév Olyan <személy>, aki vmit bemond (1, 2). A híreket bemondó férfi hangja.
II. főnév <A rádióban> az az alkalmazott, aki a műsort közli és a híreket, közleményeket a mikrofonba olvassa; szpíker. Kellemes hangja van ennek a bemondónak. Úgy rémlett, a bemondónak remegett a hangja: mintha élne ez a rádió. (Gelléri Andor Endre) || a. Az a személy, alkalmazott, aki vmely előadás műsorát közli a közönséggel, esetleg az egyes műsorszámok közt összekötő szöveget mond; műsorközlő; konferanszié. A közönség jót nevetett a bemondó tréfáin. || b. (régies) Az a megbízott személy, alkalmazott, akinek az a feladata, hogy vmely (hivatalos) hírt, közleményt házról házra járva az érdekelteknek megmondjon, bejelentsen, velük közöljön. Községi, temetési bemondó. A céh bemondója sorra járta a mestereket, hogy gyűlésbe hívja őket. A méltóságos úrnak … csak annyi szerepe mutatkozék, mint a céhbeli bemondónak, hogy minden céhbeli ösmeri, … de véleményére senki nem szorul. (Vas Gereben)
Szóösszetétel(ek): rádióbemondó.
