bizonyíték
bizonyíték főnév -ot, -a
1. Az a tény, dolog, adat, érv v. körülmény, amely az igazság kiderítésére, vmely állítás igazolására v. vmely vitatott tény(állás) tisztázására, eldöntésére alkalmas. Cáfolhatatlan, csattanó, döntő, elfogadható, fényes, hiteles, írásbeli, írásos, kétségbevonhatatlan, közvetett, közvetlen, meggyőző, megsemmisítő, nyomós, okmányszerű, tárgyi, terhelő, tökéletes tudományos bizonyíték; nincs rá semmi(féle) bizonyíték; ez nem elegendő, elégséges bizonyíték; bizonyítékot hoz fel, szolgáltat vmire; bizonyítékul szolgál; vminek elegendő bizonyítékát adja; vminek bizonyítékául, bizonyítékaként, bizonyítékképp(en). || a. (jogtudomány) A vádlott bűnös voltát bizonyító tény, adat, érv. A bizonyítékok súlya alatt megtört. Bizonyítékok híján fölmentették, a rendőrtiszt semmi terhelőt nem talált ellene. (Kosztolányi Dezső) Az összes tanúk vallomása, … az ujjnyomok a[z] … üvegen, a hamutartón a cigarettavégek …, tökéletes bizonyítékokat jelentettek. (Hunyady Sándor)
2. Vminek meggyőző példája, tanúsága, tanújele. Élniakarásunk bizonyítékai az új alkotások. Bizonyítékát adja jóhiszeműségének.
Szóösszetétel(ek): ellenbizonyíték.
