cibál
cibál tárgyas ige -t, -jon
1. <Ember, állat> erőszakosan húzgál, rángat, ráncigál vkit, vmit. Hajánál, kezénél, ruhájánál fogva cibál vkit; vkinek fülét, haját, ingét cibálja. Ne cibáld a hajamat! A borjú vadul cibálta kötelét. Harangláb … Megkapta hajának fürtözetét S oly istenesen kezdette cibálni, Mint a harang-kötelet. (Petőfi Sándor) Cibálnám a két füled, … míg le nem szakad mindkettő. (Kosztolányi Dezső) Felébredtünk s ugráltunk ki az ágyból, egymást cibálva. (Móricz Zsigmond) || a. <Szél> nagy erővel, hevesen tép vmit. Vad szél cibálta a fákat.
2. Akarata ellenére, önkényesen, erőszakosan menni kényszerít, visz vhova vkit, vmit; vonszol. Ketten cibálták a gyereket a tanító elé. Matyit a kastélyba cibálják. (Fazekas Mihály)
Igekötős igék: felcibál; kicibál; lecibál; megcibál; összecibál; szétcibál.
cibálás; cibálgat; cibáló; cibált.
