csá
csá mondatszó és főnév (népies)
I. mondatszó <Az igába fogott szarvasmarha terelésére.>
1. Jobbra! Csá, Bimbó! Csá, Virág!
2. (ritka, tájszó) Balra!
II. főnév (csak határozóraggal) A jobb, ill. (ritk.) bal oldal v. irány. Csára: jobbra, jobb felé, (ritk.) balra, bal felé; csára tereli a tinót; csára hajt; csára szánt: (jobb felé fordulva) úgy szánt, hogy a két első barázda földje középen egymásra borul; csáról: jobbról, (ritk.) balról; csával: csára. Ne hajszra tartson, hanem csára menjen [a lova]. (Arany János) || a. Hol csára, hol hajszra: a) hol jobbra, ill. (ritk.) balra, hol balra, ill. (ritk.) jobbra; b) hol egyik, hol másik irányba(n); hol erre, hol arra. Ökrös szekér közeleg, … [a] gazda maga biztatja hol csára, hol hajszra a csenevész tinókat. (Bársony István) || b. (tréfás) <Emberről, főleg szólásban:> egyik csára, másik hajszra: a) egyik erre, másik arra. Rendelje el, hogy ki hajszra, ki csára: Anyja Nagyfaluba, ő maga Budára. (Arany János) b) nem egyeznek, külön utakon járnak, más-más terveik vannak. || c. egyik szeme csára, másik hajszra áll: kancsal.
