csakugyan
csakugyan [k-u] határozószó
<Bizonytalanság, várakozás feloldására, az ígéret megvalósulásának kifejezésére:> valóban, tényleg. Ígérte, hogy eljön, s csakugyan eljött. || a. <Megerősítésben, ráhagyásban, főleg annak kifejezésére, hogy a beszélő vmely hihetetlennek, nehezen hihetőnek tartott tapasztalati tényt, közlést némi kételkedés után, esetleg hirtelen ráeszméléssel, valóságos tényként, helyes következtetésként megállapít, megerősít:> valóban, tényleg. Csakugyan meghalt. Csakugyan ő az. Helyesen mondtad, csakugyan ez a legjobb megoldás. Beleütöttem keresés közben a fejemet az almárium üvegajtajába. Aha! – nevetett …, – csakugyan hallottuk a szegény üvegajtót. (Mikszáth Kálmán) Az ajtót kitárták. Az eső mintha csakugyan valamelyest csillapult volna. (Babits Mihály) || b. <Eldöntendő kérdésben, annak kifejezésére, hogy a kérdező az állító v. tagadó kérdés tartalmát kétesnek tartja, s a kérdésben foglaltak megerősítését várja; gyak. érzelmileg színezett mondatban:> valóban, tényleg. Csakugyan eljössz? Csakugyan meghalt? Csakugyan nem te voltál? Várnunk kell valameddig: állít-e a német erőt a török ellen? Meg, hogy csakugyan árulja-e János az országot a töröknek? (Gárdonyi Géza) –b1 <Egyszavas kérdésként, érzelmileg színezve.> [Holnap megint találkozunk.] – Csakugyan?
