csattanás
csattanás főnév -t, -ok, -a (hangutánzó)
1. A csattan(ik) (1–2) igével kifejezett történés, ill. az a tény, hogy vmi csattan(t). Az ég csattanása; az ostor csattanása; a madár szárnyának csattanása. Idő, szárnyadnak még egy csattanása, S a jelen év is sírban szendereg. (Petőfi Sándor) || a. Ennek éles hangja. Az egész udvar visszhangzott a kapu csattanásától. Felemelé kezét, hogy csattanással jelt adjon a lövésre. (Jókai Mór) A szemünk már rossz …, de a fülünk az még … nagyszerű, meghallja a csókok csattanását és a suttogva elmondott szavakat. (Krúdy Gyula) || b. (ritka) Vminek csattanásával (1) járó ütés. Megérzi az ostor csattanását.
2. Villámlás erős hangja; mennydörgés, égzengés. Fülsiketítő csattanás követte a villámlást. Egyik csattanás a másikat érte.
3. (ritka) Vmely testrésznek olyan állapota, hogy szinte szétreped, kicsattan. S szememnek állt már a gonosz madár, Hogy azt kivájja … S hát látom, véres orrát, körmeit, És csattanásig pöffedt [= püffedt] hasát. (Vörösmarty Mihály) A lányka … érzé e forró tekintetet arcán, mely a csattanásig kigyulladt miatta. (Jókai Mór)
