derül
derül [e] tárgyatlan ige -t, -jön
1. (csak egyes szám 3. személyben) Derül az ég, az idő: a felhők oszladoznak, és néhol már látszik a felhőtlen kék ég, v. a nap is kezd sütni. || a. (alany nélkül) Derül az idő. Elállt az eső, és lassan derülni kezdett.
2. (ritka, költői) A nap felkeltével egyre világosabbá válik, világosodni kezd, virrad. Oszlott az égnek homálya, S derült lassanként a sötétség országa. (Petőfi Sándor) A hajnal, mely imé ott derül, Emlékezetes lesz. (Arany János)
3. (átvitt értelemben, választékos) Fény, világosság derül vmire: (részleteiben is) ismertté lesz; kitudódik. || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Jobb kor derül rá v. (átvitt értelemben, ritka, költői) fényre derül: jobb kor következik rá; felvirágzik. Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl! (Kölcsey Ferenc)
4. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) (Kedvre, örömre) derül vki, vmi: szomorúsága, bánata múltával jobb kedvű lesz. Oh, derülj hát, ifju lélek. (Arany János) || a. (csak 3. személyben v. igenévi alakban) (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Szomorúsága, bánata múltával az öröm, jókedv, bizakodás jele mutatkozik rajta. Derül az arca. Derűljön zordon homlokod. (Vörösmarty Mihály) Arca egyszerre elborult. Csak lassan kezde ismét mosolyra derülni. (Jókai Mór)
5. (átvitt értelemben, választékos) Mosolyog, nevet, mulat vmin. Min derülsz? Igen derültünk rajta, hogy bádogkanállal kell ennünk és hogy csak egy a tányérunk. (Gárdonyi Géza) A szalonokban a könny is hamis … Csinált sírások, ravasz kacajok, Az utca bátran derül és sajog. (Ady Endre)
6. (tájszó) <Bor> tisztul. Már derül a bor.
Igekötős igék: felderül; kiderül.
derülő.
