dialektika
dialektika [ë] főnév ..kát, ..kája (csak egyes számban) (régies írva: dialectica is)
1. (filozófia) <A marxista–leninista felfogás szerint> az a tudományos módszer, amely a természet és társadalom jelenségeit összefüggésükben vizsgálja, örökös mozgásban és változásban levőnek tekinti, s a fejlődést e folyamatban rejlő erők kölcsönhatásából magyarázza. Materialista dialektika. || a. (filozófia) <A marxizmus–leninizmus felfogása szerint> ennek a módszernek a tudománya. || b. (filozófia) <Hegel felfogása szerint> az eszme megismerésének az a módszere, amely a fogalmakban rejlő ellentétek felismerése és magasabb rendű egyesítése, feloldása útján halad célja felé.
2. (filozófia) A mozgásnak és fejlődésnek a valóság természetében rejlő ellentmondáson, ellentétes erők kölcsönhatásán alapuló folyamata. A természet, a történelem dialektikája.
3. (filozófia) <A görög filozófiában> az a módszer, mellyel vki az igazságot az ellenfél érvelésében előforduló ellentmondások felderítése és feloldása útján állapítja meg. || a. (filozófia) A görög filozófia hármas tagolásában a logikának megfelelő rész. A hellénizmus korában a filozófiát etikára, fizikára és dialektikára tagolták.
4. (irodalmi nyelvben) A vitatkozásban való ügyesség. Ragyogó, éles dialektika. [Eötvösnek] meggyőző az érzelme s … megnyugtató, … őszinte a dialektikája. (Péterfy Jenő)
dialektikai; dialektikájú.
