diófa
diófa főnév
1. Terebélyes koronájú, hosszú életű, csonthéjas termésű gyümölcsfa; barkás porzós virága, páratlanul szárnyalt széles, fényes illatos levele van, termése a dió (Juglans). A ház előtt áll egy öreg diófa. Diófával ültették be a domboldalt. Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem. (Berzsenyi Dániel) Ember emlékezet óta Állott egy magas diófa | Diszeűl a Pál kertjének. (Arany János) Az udvar tele volt asztallal … Odatelepedtünk az egyikhez a diófa alá. (Gárdonyi Géza)
2. Ennek sötétbarna, értékes faanyaga, amelyből bútorokat, faragott, esztergályozott tárgyakat készítenek. Diófából csináltat könyvszekrényt. (szójárás) Adjon Isten minden jót, diófából koporsót! Csináltasson diófából koporsót, Sárga szeggel veresse rá a jaj-szót. (népköltés) Szép szekrény, jó szekrény, … de nem bizonyos, hogy diófa. (Nagy Lajos) || a. jelzői használat(ban) Ebből a fából való, készült. Diófa deszka, furnér, szekrény. Szemügyre vette a … szép művű diófa asztalt. (Tolnai Lajos) El is készült a szép, tömör diófa bútor, üveges almáriummal. (Móricz Zsigmond)
Szólás(ok): (népies) azt hiszi, hogy az övé a diófáig: elbízza magát, öntelt.
Szóösszetétel(ek): diófaág; diófacsemete; diófalevél; diófaszín.
diófás.
