döngés
döngés főnév -t, (-ek), -e [ë, e] (hangutánzó)
Általában a döng (1) igével kifejezett hangjelenség.
1. Tompán visszhangzó, döngő, mély hang. A hordó, a pajzs, a palánk, a pinceboltozat döngése; a becsapódó nehéz kapu döngése; a súlyos lépések tompa döngése; a föld döngése a század léptei alatt; a kapualj döngése a berobogó hintó nyomában; a falnak ütődő üst döngése. Hatalmas mellkasának döngése, amint ráütött, szinte félelmes volt. Rémséges döngés hallatik: A földnek keble reng. (Vörösmarty Mihály) A fejszéknek döngése … áthangzott a lármán. (Eötvös József) A … ház kapuboltozata alatt … kerekek döngése, lovak dobogása dongott. (Krúdy Gyula)
2. Kisebb, repülő rovar halk, egyenletesen zümmögő hangja. Darazsak, legyek, méhek döngése. A csendességet kedvelte, a méhek döngését. (Gárdonyi Géza)
