dukál
dukál tárgyatlan ige -t, -jon (csak egyes szám 3. személyben) (bizalmas)
1. Vmi megillet vkit, jár neki. Dukál vkinek vmi. Ami dukál, az dukál. Vmilyen cím, megszólítás, tisztelet dukál neki. Ez nem dukál nekem. Az első hely neki dukál. Pallos dukál a nemes embernek. (Mikszáth Kálmán) Meg kell lenni, ami dukál. (Móricz Zsigmond) || a. <Munka fejében, járandóságképpen, csereértékképpen> egy bizonyos összeg jár, fizetendő (vkinek), vmit kapnia kell. Vmi dukál vmiért. A katonának kenyér és hús dukál. A kerülőnek nyolc öl fa dukál. A zsák lisztért még tíz tojás dukál. Ennyi dukál egy útlevélért. (Jókai Mór)
2. Illik, szokás szerint kell. Ahogy, amint dukál. Ez helyes, így dukál. A megkötött vásár után áldomás, parola dukál. Amint dukál, az öregeket előre engedték. Ha máskor a pipa járja is, de a városból jövet a szivar dukál. (Tömörkény István) Aztán, amint dukál, … megizentette, hogy szívesen feleségül venné Annát. (Kosztolányi Dezső) || a. (régies) Szabad, lehet. A strázsával … beszélgetni nem dukál. (Jókai Mór) Nem dukál elmondani – mormogott Pál. (Mikszáth Kálmán)
dukáló.
