düledék
düledék [e] főnév -et [ë], -e [e] v. -je [e] (irodalmi nyelvben)
1. Tönkrement, romba dőlt épület maradványa, romja. Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék! (Kölcsey Ferenc) Kénytelen volt abbahagyni az ajtó- s ablaktalan düledéket. (Arany János) Jobbra a kopár dombon régi épület csonka düledékje barnállott. (Mikszáth Kálmán)
2. jelzői használat(ban) Romba dőlt v. düledező, romba dőlés előtt álló. [Az enyészet istene] a düledék palotán fölütötte tanyáját. (Vörösmarty Mihály) Düledék hazámra Uj viharnak közeledtét látom. (Petőfi Sándor) Az Árok-utcában csupa földbesüppedt, düledék viskó van. (Kosztolányi Dezső)
düledékes.
